Keresőfeltételek

  • Keresőkifejezés
  • Keresés helye

A keresés összesen 11 találatot eredményezett.

Microsoft: Ezt fogjuk tenni a .NET-tel, a C#-pal, az F#-pal és a VB-vel 2023.02.07.
A Microsoft hétfőn egy blogposztban tudatta a .NET-ben és az ahhoz kapcsolódó programozási nyelvekben érdekelt fejlesztőkkel, hogy frissítette a platformmal és a szóban forgó nyelvekkel kapcsolatos stratégiáját. A cég több különböző oldalon részletesen leírja, hogy ezt követően milyen fejlesztéseket tervez majd végrehajtani, illetve mellőzni az említett technológiákkal kapcsolatban. Az ezekre vonatkozó általános áttekintést Redmond a "Microsoft .NET language strategy" című oldalon nyújtja, ..
Elkészült a Visual Studio 2022 és a .NET 6.0 2021.11.09.
A Microsoft hétfőn - a korábbi terveknek megfelelően - bejelentette Visual Studio fejlesztőkörnyezete, valamint .NET futtatóplatformja legújabb verzióinak kiadását. Az új Visual Studio 2022 többek között a korábbiaknál sokkal nagyobb projektek kezelésének képességével, míg az új .NET 6 jelentősen gyorsult működéssel érkezik. A Visual Studio 2022 legfontosabb újítása, hogy végre 64-bitesre váltja az eddigi 32-bites architektúrát, aminek köszönhetően elhárulnak benne az utóbbi években egyre k..
Felhagy a Visual Basic fejlesztésével a Microsoft 2020.03.13.
A Microsoft a héten egy megtévesztő című blogposztban tudatta a világgal, hogy felhagy egyik legnagyobb múltra visszatekintő nyelve, a Visual Basic fejlesztésével. Redmond ugyanis bejegyzése címében, sőt, első bekezdésében is a nyelv támogatásának kiterjedését emelte ki a .NET 5.0-s verziójában, és elrejtette benne az igazi feketelevest. "Úgy tervezzük, hogy mostantól kezdve nem fejlesztjük tovább a Visual Basic-et, mint nyelvet", írja a Microsoft a posztban. "A .NET Core azon jövőbeli újdo..
Windows-ra is visszatér a klasszikus Visual Basic 2017.09.14.
Arról, hogy a Mac-felhasználók az Office legújabb kiadásában újra tudják majd használni a '90-es évek egyik legnépszerűbb nyelvét, a Visual Basic-et, már korábban írtunk. A héten azonban kiderült, hogy a Microsoft immár klasszikusnak nevezhető dialektusa a Windows platformon dolgozók számára is ismét elérhetővé fog válni. Redmond ugyanis bejelentette, hogy laikusoknak szánt fejlesztőeszközébe, a Windows Template Studio-ba (WTS) is be fogja építeni híres-hírhedt nyelve támogatását. A WTS ala..
Két évtized után új Visual Basic IDE-t ad ki a Microsoft 2017.08.08.
... anno a VB6. [img(visual-basic-mac-office.jpg;Az új, Office-baba épített Visual Basic IDE megszólalásig fog hasonlítani múlt évezredbeli elődeihez;;;1)] Az egyetlen ami hiányozni fog az újraélesztett Visual Basic IDE-ből, az a formszerkesztő lesz - bár a Microsoft az ígéri, hogy egy későbbi frissítés formájában ezt is elérhetővé teszi majd benne. Ugyanakkor arról nincs hír, hogy a fejlesztőkörnyezet az Office Windows alatt futó kiadásába is bekerülne maj..
25 éves születésnapot ünnepel a Visual Basic 2016.05.21.
... fejlesztőeszközénél is. [img(visual-basic-1.jpg;Visual Basic 1.0;;;1)] ... kellett volna. [img(visual-basic-for-dos.jpg;Visual Basic for DOSDOS;;;1)] A Visual Basic 1.0 csak a Windows 3.0-n futó programok írását tette lehetővé, de a Microsoft egy évvel később egy DOS-hoz szánt változatot is kiadott belőle. Utóbbi ugyanakkor - érthető okokból - soha nem lett olyan népszerű, mint társa, mert a DOS-on futó programok esetéb..
Változik a C# és a Visual Basic fejlesztési ütemrendje 2016.04.06.
Bár a Microsoft a .NET két "kirakatnyelvét", a C#-ot és a VB.NET-t eddig gyakorlatilag együtt fejlesztette egymással, a jövőben a két nyelv útja élesen el fog válni egymástól. Ezt írja redmondi forrásokra hivatkozva a NetworkWorld, aminek információi szerint a cég alapvető változásokat fog bevezetni a két nyelv fejlesztési és frissítési ütemében. A Microsoft a két nyelv kapcsán eddig azt a stratégiát követte, hogy azokat az újdonságokat, amiket a .NET alapplatformba és a C#-ba beépített, a ..
Új elemekkel fog bővülni a Visual Basic .NET is a Visual Studio 2015-ben 2014.12.10.
A Microsoft a Visual Studio 2015-ben nem csak a C#, de a VB.NET nyelvből is egy új, bővített változatot fog kiadni, amely néhány új nyelvi szerkezetet fog elődjéhez képest ismerni. Ezek egy része az új C#-ből átvett fejlesztés lesz, de azért lesznek a Visual Basic-re jellemző egyedi újdonságok is. A Microsoft a plusz nyelvi elemeket, illetve szerkezeteket bemutató blogposztja szerint az újdonságok a következők lesznek: biztonságos bejárás operátor. Az adattagok null-biztos lekérdezését l..
Nem fejleszti tovább, és nem is nyitja meg Visual Basic-et a Microsoft 2014.06.25.
A Microsoft a közelmúltban elutasító választ adott arra a petícióra, amelyben azt kérték Redmondtól, hogy ha már nem fejleszti maga tovább, akkor legalább nyissa meg eredeti Visual Basic platformja forrását. A konszern annak ellenére nem hajlandó erre, hogy a petíció a legnépszerűbbnek bizonyult a Microsofthoz intézett kérések közül. A cég által adott indoklás szerint az utoljára másfél évtizede frissített platform felélesztése az utóbbi évek a a virtuális gépektől elforduló, és ismét a nat..
Mégsem nyitja meg a Visual Basic forráskódját a Microsoft 2011.05.20.
... hamisnak bizonyult. [img(visual-basic-logo.jpg;;right)] A hírt magaa Doug Steven, a Microsoft fejlesztői részlegének igazgatója cáfolta, aki szerint az egész csak teljesen kamu csirip volt az eredeti tweetelő részéről, aminek ők semmi alapját nem adták, hiszen sem a VB6 forrásának megnyitását, sem semmi hasonlót nem jelentettek be, és ilyent nem is terveznek. A hamis hírt eredetileg ki-tweetelő - egyébként a Microsoft fórumokon elég aktív - szakember késő..
Már Visual Basic-ben is lehet fejleszteni Windows Phone 7-re 2010.09.24.
A Microsoft csütörtökön jelentette be, hogy letölthetővé tette új mobiltelefon-operációs rendszeréhez készült Visual Basic-alapú fejlesztőkörnyezetének technikai előzetesét. A Visual Basic CTP for Windows Phone Developer Tools (VB for WP) immár a klasszikus vizuális programnyelv rajongó is képesek lehetnek az új mobilplatformon futó programok készítésére. A most kiadott eszköznek ugyanakkor két komoly hátulütője is van. Ezek közül az egyik, hogy csak a Visual Studio 2010 Professional vagy j..
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.