A GitHub a héten megrendezett Universe konferenciáján több egyéb fejlesztés mellett egy olyan új szolgáltatás tesztelésének megindítását jelentette be, ami végső soron szükségtelenné teheti majd a billentyűzet vagy más hasonló beviteli eszköz használatát a programok írásában. A cég által "Hey, GitHub!"-nak elnevezett újítás ugyanis lehetővé teszi a programozók számára, hogy azok mindössze szóban elmondják, hogy mit csináljon a program - az pedig ezek alapján megírja a kódot nekik.

Az újítás nem a programozó helyett írja meg a kódot, hanem annak utasítása alapján. Ugyanakkor rendelkezik egy olyan szintű mesterséges intelligenciával, hogy a fejlesztőnek nem diktálnia kell a program sorait, hanem csak (szóban) körülírni, hogy azok mit csináljanak (pl. milyen fájlból vagy milyen adattáblából, mezőből vegyenek adatokat, majd azokon milyen műveleteket végezzenek el) - a "Hey, GitHub!" pedig ebből már fordítható forráskódot készít.

A Hey, GitHub!-nek elég szóban elmondani, hogy mit várunk a kódtól, és az megírja nekünk utóbbitA Hey, GitHub!-nek elég szóban elmondani, hogy mit várunk a kódtól, és az megírja nekünk utóbbit

A szolgáltatás neve nyilvánvalóan az az utasítás, amivel meg lehet szólítani az MI-t, és egyértelművé tenni, hogy hozzá beszélünk és a program sorainak létrehozására kérjük. Az újítást a GitHub Copilot nevű, a fejlesztést segítő szolgáltatása részeként teszteli, illetve tervezi majd elérhetővé tenni. A Microsoft szerint a fejlesztés elsősorban azon fejlesztők számára jelenthet majd nagy lépést, akik valamilyen okból nem tudják a billentyűzetet normálisan használni, de normál programozóknak is segíthet majd a mindennapi kódolás gyorsabbá tételében.

Akit érdekel a "Hey,GitHub!" az itt jelentkezhet annak egyelőre zárt körben folyó tesztelésére.