A Google kedden egy igen jelentős változást jelentett be az Androidon futó alkalmazások Play áruházán keresztüli értékesítésével kapcsolatban. Ennek értelmében a fejlesztők a jövőben alternatív fizetési szolgáltatókon keresztül is begyűjthetik majd az alkalmazásaik árát, illetve az ahhoz kapcsolódó díjakat.

Csak Európában

Az új engedmények alól kivételt képeznek a játékalkalmazások, amik után ezt követően is csak a Google saját Pay rendszerében lehet majd fizetni, és az külső fizetési szolgáltatók használatának joga egyelőre csak az európai fejlesztőket illeti meg, és csak akkor ha európai felhasználóknak értékesítenek. Ennek oka az, hogy a kedvezményeket a Google nyilvánvalóan a közelmúltban megszületett, a digitális piacokra vonatkozó EU-s szabályozásra válaszul tette, ami amúgy is kötelező jelleggel írta volna elő ezt számára.

A Google-nek is fizetni kell majd

Ezen kívül a fejlesztőknek továbbra is jutalékot kell fizetniük majd a Google-nek is, akkor is, ha külső fizetési szolgáltatót használnak - ennek mértéke pedig az alkalmazások árának 12%-a lesz. Ez a legtöbb kisebb alkalmazás esetében csak 3%-kal alacsonyabb, mint amennyit eddig fizetésfeldolgozással együtt lecsípett, illetve jelenleg is lecsíp a programok árából a Google, miután tavaly 15%-ra csökkentette jutalékát.

Az Apple-nél a labda

Ugyanakkor a feltételek jóval kedvezőbbek annál, mint amiket az Apple biztosít azokon a piacokon, ahol eddig hasonló nyitásra kötelezték - az almás vállalat ugyanis az arcátlan 27%-ot akarja továbbra is begyűjteni az alkalmazásboltjában megjelenő programok után (bár vélhetően már csak addig, amíg az EU illetékes szervei az orrára nem koppintanak emiatt).