Bár biztos minden fejlesztőnek van legalább egy története arról, hogy mekkorát "szívott" valamilyen bugos kód debuggolásával akár saját gépén, akár egy, csak távolról elérhető környezetben, mindezek biztosan ártalmatlan gyerekmesék ahhoz képest, amiről egy NASA-mérnök számolt be a napokban. Ő ugyanis azt írta le, hogy milyen volt hibát keresni és javítani egy Lisp-ben írt, de valamiért hibásan működő kódban, miközben az a Földtől több, mint 240 millió kilométer távolságban, egy űrszondán futott.

Az incidensre még valamikor az ezredforduló környékén került sor, egy mély űri kutatómisszió során, amiben a szóban forgó Lisp kód repülésirányítási feladatokat látott el. A nyelvet kifejezetten azért választotta a NASA, mert használata mellett elvileg ki lehetett zárni bizonyos versenyhelyzetek bekövetkezését, amik fatális következményekkel járhattak volna egy hasonlóan kritikus feladat megvalósításában.

Ennek ellenére a szonda vezérlése a Földtől több száz millió kilométerre lefagyott, a mérnökök pedig értetlenül álltak az eset előtt, hogy mi is okozhatta azt. A debugolást nem csak az nehezítette, hogy nem rendelkeztek közvetlen hozzáféréssel az érintett rendszerekhez, hanem csak egy rendkívül keskenysávú kapcsolaton tudták megfigyelni azt, de az is, hogy ebben a távolságban a rádióüzenetek csak mintegy fél óra alatt tudtak megfordulni - még a feldolgozási időt nem számítva is.

Ráadásul a feladat kritikus jellegére tekintettel minden apró parancsot - még azokat is, amikkel egy backtrace-t lehetett lekérni az egységtől - gyakorlatilag egy komplett bizottságnak kellett jóváhagynia, és csak miután több szinten is elfogadták a tervezett lépéseket, lehetett azokat ténylegesen is elküldeni a szondának. Ez rendkívüli mértében belassította a debuggolást, aminek során ugyanakkor váratlan dolog derült ki; a probléma megoldása pedig éppen olyan "barkácsolós" lett, mint amivel gyakran a mindennapi életben is találkozunk.

Azt, hogy ezek mégis mik voltak az itt leírt, illetve itt meghallgatható sztoriból lehet megtudni.