Bár a Microsoft pehelysúlyú fejlesztői környezete, a Visual Studio Code már jelenleg is kifejezetten támogatja a Java-ban történő fejlesztést (is) felhasználói, a jövőben még komolyabban fogja segíteni támogatni azokat, akik a szóban forgó nyelven írt programokat készítenek benne. Redmond ugyanis számos új fejlesztést tervez bevezetni az IDE-ben ennek érdekében, amiket most egy blogposztban foglalt össze.

Ezek szerint a Visual Studio Code Java bővítésében folyamatosan fognak dolgozni a cég által "inner-loop"-nek hívott élmény javításán, ami alatt a mindenki által napi szinten használt, a hagyományos fejlesztési ciklussal összefüggő funkciókat kell érteni. Ez magában foglalja a kódkiegészítést, a forráson belüli navigációt, de a csomagimportot, a fordítást és a debuggolást is, amik fokozatosan mind számos apróbb fejlesztést fognak kapni.

A Visual Studio Code Java-támogatásában az elkövetkező fél évben tervezett fejlesztésekA Visual Studio Code Java-támogatásában az elkövetkező fél évben tervezett fejlesztések

Ugyanakkor a cég nagyobb léptékű, jelentősebb fejlesztéseket is tervez bevezetni a Visual Studio Code Java-támogatásában. Így pl. a jelenlegi Maven mellett pluszban meg fog jelenni a Gradle támogatása, a teszteléshez pedig az új Testing API-t is lehet majd használni, ami könnyebbé teszi majd az integrációt más projektekkel, illetve a szóban forgó API-ra épülő bővítésekkel is.

Szintén tervbe van véve a Project Loom keretében megvalósított virtuális szálkezelés támogatásának bevezetése a debuggerbe, valamint a Workspace Trust koncepció támogatása a nem feltétlenül megbízható forrásból származó kódok biztonságos kezelése érdekében.

Mindezen fejlesztéseket a Visual Studio Code Java bővítésén dolgozó csapat az elkövetkező fél évre ütemezte elő, így megjelenésük az év hátralévő részében fokozatosan lesz várható az IDE-ben.