Bár a Microsoft különböző csatornákon már régóta fogad bejelentéseket a Windows-ban és más szoftvereiben azonosított problémákról, ezek mindeddig egy kalap alá vették a hétköznapi használókat és a fejlesztőket. A cég azonban a napokban bejelentette, hogy létrehozott egy olyan új felületet, ahol kifejezetten a fejlesztők a Windows-zal vagy az azzal összefüggésbe hozható eszközökkel kapcsolatos problémáit várják.

A GitHub-on létrehozott új WinDev repo-ban a cég nem fog kódokat megosztani, hanem annak mindössze hibajegykezelő szekciója kerül majd hasznosításra. A fejlesztők itt jelenthetik be a fejlesztőieszközeik, futtatóplatformjaik vagy az operációs rendszer az alkalmazásaik által használt szolgáltatásaiban azonosított problémákat is.

A kódtárban a Microsoft egyelőre kifejezetten csak teljesítményproblémákkal kapcsolatos bejelentéseket vár, de azt ígéri, hogy később bővíti majd a bejelenthető problémák körét. A cég szerint az új csatorna közvetlen kommunikációt tesz majd lehetővé a független fejlesztők, valamint a cég saját, a Windows-on dolgozó munkatársai között, így gyorsíthatja majd a problémák megoldásának folyamatát.