A Google és az Oracle között a Java API-k kapcsán zajló, végkifejletéhez közeledő perben a héten újabb fejlemények születtek, amik nem igazán kedvezők az adatbázisgyártó számára. A napokban ugyanis több cég is hivatalos állásfoglalást nyújtott be a hamarosan a legfelsőbb bíróság elé kerülő ügyben - és mind a Google oldalán tették le voksukat, teljesen egyedül hagyva az Oracle az API-k védettsége melletti álláspontjával.

A véleményüket kifejtő vállalatok közül a két legnagyobb ágyú a Microsoft és az IBM voltak, akik egyértelműen amellett foglaltak állást, hogy szerintük nem szabad, hogy az API-k is ugyanolyan, a szerzői jog által védett alkotások legyenek, mint a teljes értékű kódok. Ugyanakkor mellettük számos más - elsősorban felhős szolgáltatásokba és nyílt forrású szoftverekben - érdekelt cég és szervezet fogalmazott meg hasonló véleményt a legfelsőbb bírósági eljárás előtt.

Az ügyben a bírák a várakozások szerint az idén nyáron mondják ki majd ítéletüket, ami egyszersmind pontot fog tenni az Oracle és a Google között mostanra már egy évtizede zajló csatározás végére.