Az Apple a hétfőn megnyílt fejlesztői konferenciáján egy olyan újdonságot jelentett be, ami platformjait és Xcode környezetét sok-sok év után végre egy szintre hozza az UI-tervezés könnyedsége területén a konkurens megoldásokkal. A cég ugyanis SwiftUI néven hamarosan egy deklaratív nyelven alapuló, platformfüggetlen UI keretrendszert fog kiadni, amiben kvázi egységesen lehet majd minden eszköztípusára felhasználói felületeket kódolni.

Utóbbi magában foglalja a már eddig is létező macOS, iOS, valamint az Apple TV-ken futó tvOS és az almás okosórát működtető watchOS mellett az újonnan bejelentett iPadOS rendszert is, amik mindegyikére az eddigieknél jóval egyszerűbben, és egy közös, deklaratív jellegű nyelvben lehet majd az UI-kat építeni.

A SwiftUI tervező az Xcode 11-benA SwiftUI tervező az Xcode 11-ben

Méghozzá rendkívül egyszerűen: ugyanis az Xcode új kiadása egy olyan vizuális tervezőt fog az új keretrendszerhez tartalmazni, ami egyszerre lesz képes a felület előnézetének és a mögöttes deklaratív kódnak a megjelenítésére. Utóbbi szerkesztése közben automatikusan láthatóvá válik majd minden változás a felületen, illetve annak manuális módosítása át fogja írni a deklaratív kódot is.

A közös vezérlők megjelenése és működés az egyes eszközplatformokon ugyan majd részlegesen eltérhet, annak sajátosságaihoz igazodhat majd, ez azonban az alkalmazáskód és a felület szempontjából semmiféle eltérést nem jelent majd.

A SwiftUI-ról további részleteket itt lehet olvasni, megjelenésére a végleges változatban őszre várt Xcode 11-ben fog sor kerülni.