A GitHub a héten nyilvánosságra hozta "The State of the Octoverse" jelentésének legújabb, idei változatát, amiben a benne vezetett kódtárak legfontosabb jellemzőit elemzi statisztikai szempontok szerint. A jelentés megerősíti, hogy továbbra is a JavaScript, majd a Java a legnépszerűbb programozási nyelvek, amik pozícióit évek óta nem tudják más nyelvek kikezdeni - de a további helyeken azért már látszik némi mozgolódás idén.

Így például a harmadik és negyedik helyen a tavalyihoz képest helycsere történt, miután a dobogó aljára a korábban arról lecsúszó Python futott be, míg a korábbi bronzérmes PHP idén előbbi helyét vette át a listában. Ötödikként továbbra is a C++ végzett, ami tavaly gyűrte maga alá a C#-ot, ami szintén tartotta pozícióját, így idén is hatodik lett.

A legnépszerűbb nyelvek a GitHub-on, idén és az elmúlt évekbenA legnépszerűbb nyelvek a GitHub-on, idén és az elmúlt években

Ezzel szemben a hetedik helyre óriási hajrával érkezett be idén a TypeScript, hiszen a Microsoft nyelve tavaly még csak tízedik volt a népszerűségi listában. A Shell ezzel szemben maradt a nyolcadik, míg a kilencedik pozícióban idén a C-t találjuk, ami csúnyán lecsúszott a tavalyi hetedik helyéről. A Ruby népszerűsége szintén esett, így a kilencedik helyett most már csak tízedik lett.

A GitHub megnézte azt is, hogy mely nyelvek népszerűsége nőtt a legjobban a korábbiakhoz képest. Ez a szám a Kotlin esetében 2.6x-os, a HCL-nél 2.2x-es, a TypeScript-nél 1.9x-es, a PowerShell-nél és a Rust-nál pedig 1.7x-es volt - tehát jelenleg ezek tűnnek leginkább előretörni, legalábbis saját korábbi pozícióikhoz képest.

A reakciók közül a "szívlelés"-ben a Ruby, a PHP és a JavaScript vezettek, míg a lájkokat leginkább a Java, a TypeScript és a Go kódok, problémák és kommentek gyűjtötték be. A legtöbb diszlájkot a kóderek C# repo-kban osztották ki, de a TypeScript és a Go esetén is sokan fejezték ki nemtetszésüket.

A GitHub a statisztikákat a rajta vezetett több mint 96 millió kódtárban 2.1 millió cég és szervezet több mint 31 millió fejlesztőjének tevékenységeit összesítve készítette el. Az eredményekbe a nyilvános, illetve nyílt forrású kódtárak mellett a cégek privát, illetve zárt repo-inak adatait is beleszámították.