A Microsoft szerdán - alig két nappal a GitHub-felvásárlás ismertté válását követően - egy újabb fejlesztők számára fontos bejelentést tett. A cég ugyanis hivatalosan is bejelentette a Visual Studio következő, 2019-es verzióját, illetve annak a Mac-en futó párját is.

A bejelentés értelmében a Visual Studio következő kiadása a kódrefaktorálás, a navigáció, valamint a debugger területén hoz majd fejlesztéseket, de állítólag tovább gyorsul majd a megoldások betöltése és a build-idők is csökkenhetnek. Ezen kívül az IntelliSense okosítása, valamint a mesterséges intelligencia-modellek építésének segítése terén is újítások lesznek várhatóak benne.

A régebbi rendszereket használó, illetve azokra fejlesztők számára jó hír, hogy a VS2019 felrakásához nem lesz szükséges a Windows újabb kiadására áttérni, ami azt jelenti, hogy a Windows 7-en és 8-on is működni fog a Windows 10 mellett. Ezen kívül a Visual Studio 2017-tel is meg fog férni, tehát a két fejlesztőkörnyezetet párhuzamosan is lehet majd egy gépen belül használni, illetve futtatni.

A Microsoft nem árulta el, hogy a Visual Studio 2019-et mikor tervezi kiadni, de ha a cég követi a korábbi verziók esetében megszokott rendet, akkor az IDE végleges változatának megjelenésére jövő év tavaszán lehet majd számítani.