A Microsoft a napokban egy érdekes, a szokásosnál jóval szűkebb réteget érintő fejlesztést jelentett be közismert internetes chatszoftverében. A cég ugyanis a Skype böngészős változatában elérhetővé tett egy olyan fejlesztést, ami a szoftver funkcióit egy valós-idejű, beépített kódszerkesztővel bővíti ki.

Az újítás segítségével a beszélgető felek immár nem csak szöveget, képet és hangot oszthatnak meg élőben egymás között, de egy kód, illetve program írásának folyamatát is. Bár az új funkció több módon is használható, a Skype elsősorban a fejlesztők a chatszoftveren keresztüli felvételiztetésének segítségére szánja azt.

Az újításnak köszönhetően a videóbeszélgetés alatt élőben lehet közvetíteni a kódolás folyamatát isAz újításnak köszönhetően a videóbeszélgetés alatt élőben lehet közvetíteni a kódolás folyamatát is

A szerkesztő egyébként jelenleg 7 különböző nyelvet támogat, így C, C++ és C# mellett Java és JavaScript, valamint Python és Ruby programok írására is használható. A kódok írását az újítás szintaxis-kiemeléssel támogatja, de lehetőség van a megírt programok futtatására, illetve az általuk generált kimenetek megtekintésére is benne.

Az új Skype interview egyelőre csak az angol nyelvű Edge és Chrome böngészőkben használható.