Az Adobe a hét elején jelentette be egy új, nyílt forrású webes kódszerkesztő szoftver kiadását. Az ötletesen Brackets-nek nevezett program a HTML, CSS és JavaScript kódok létrehozását segíti más, klasszikus szerkesztőktől idegen eszközökkel.

Ezek közül az első és legfontosabb, hogy a Brackets maga is a szóban forgó technológiák felhasználásával készült, amiből rengeteg előnye következik. Ezek közül az első és legnyilvánvalóbb az, hogy teljesen platformfüggetlen szoftvert képez, ami bármilyen operációs rendszeren és eszközön tud futni, amin egy megfelelő webböngésző működik. A másik fontos következmény, hogy a webes kóderek önmaguk is könnyen tudják kódját és így működését módosítani, bővíteni - ami mondjuk egy C++-ban írt szerkesztő esetében nem lenne megoldott sokuk számára.

Ugyanakkor ennél sokkal fontosabb, hogy a Brackets maga a szerkesztés koncepcióját is újraértelmezni a felhasznált technológiákkal és futtatókörnyezetével összhangban. Így például a weblapokat a megszokott, legalább három különböző (HTML, CSS, JS) típusú és különálló fájl helyett egyesítve, kvázi egyetlen dokumentumablakban teszi szerkeszthetővé úgy, hogy például az éppen módosított HTML kódokhoz kapcsolódó stílusdeklarációkat egy lebegő mezőben jeleníti meg - amit ugyanakkor szintén közvetlenül szerkeszthetővé tesz.

Szintén érdekesség, hogy egy speciális, ún. live preview módba kapcsolva a szerkesztések eredményét már gépelés közben, azonnal megjeleníti, ami szintén eliminálja a fájlok elmentésének, majd a magát a weblapot tartalmazó böngészőfül vagy -ablak újratöltésének szükségét, ezáltal még tovább gyorsítva a fejlesztést.

További részletek és érdekességek itt, forrás a GitHub-on.