Az Oracle a hét közepén jelentette be két évvel ezelőtt a Sun akvizíciója részeként megszerzett MySQL adatbáziskezelő rendszere következő kiadásának újabb előzetes változatát. A frissen letölthetővé vált új MySQL 5.6 Development Milestone Release (DMR) segítségével a fejlesztők és rendszergazdák betekintést nyerhetnek az adatbáziskezelő készülő változatának újdonságaiba - a szoftver éles adatokkal történő használata azonban továbbra sem javallott.

A MySQL 5.6 két legfontosabb újítása a replikációt, illetve a lekérdezéseket érinti. A soron következő MySQL ugyanis végre támogatni fogja az egyedi tranzakciós azonosítók (GTID) használatát, aminek segítségével pontosan nyomon lehet majd követni az elosztott környezetekben, hogy az egyes szervereken pontosan milyen adatfrissítések találhatók már meg - és mik azok a változtatások, amik az adott kiszolgálóra még nem jutottak el. Az újdonság elsősorban a magas adatkonzisztenciát és hibatűrést igénylő rendszerekben jut majd fontos szerephez, amikben segítségével garantálható lesz, hogy az esetlegesen kieső szerver funkcióját átvevő backup/failover kiszolgáló egyetlen tranzakciós módosítást sem veszt majd el vagy végez el kétszer.

A másik jelentősen fejlesztett területen, a lekérdezések terén mindjárt több újdonságot is fog hozni a MySQL 5.6. Ezek közül a legfontosabb, hogy az új verzió az SQL értelmező kikerülésével, egy a memcached-éhez hasonló API-n keresztül közvetlen hozzáférést fog engedni az InnoDB táblák adataihoz. Ez utóbbi egyben azt is jelenti, hogy a MySQL gyakorlatilag drop-in-replacement-ként lesz használható számos olyan szoftver alatt, amely amúgy valamilyen NoSQL adatbáziskezelő meglétét igényli ill. azokban próbálja tárolni az adatait.

A lekérdezésekkel kapcsolatos másik újítás, hogy előbbiek a a webes kommunikációban rendkívül népszerű JSON formátumban is elvégezhetők, eredményeik ilyen formában lekérdezhetők lesznek, amivel egy felesleges adatkonverziós lépés ill. réteg lesz kiiktatható például az adatokat amúgy is szűrés és előfeldolgozás nélkül a kliens oldal felé továbbítását igénylő helyzetekben.

Azt, hogy a MySQL 5.6 végleges kiadásának megjelenésére mikor lehet majd számítani, az Oracle egyelőre nem közölte - de az idei év vége ill. jövő év eleje előtt ezzel reálisan nem érdemes számolni.