SilverLight halott
2011-09-14T08:50:50+02:00
2011-09-17T14:30:20+02:00
2022-07-19T04:37:05+02:00
  • Ezek jó indokok, és valóban "egyértelmű", hogy jó ötlet lenne az MS szempontjából, ha a két út csatlakozna - és nyilván fog is. De az, hogy jó lenne, még nem jelenti azt, hogy a következő egy évben ez _egyértelműen_ meg is fog tudni valósulni.

    Nem azt mondtam, hogy a következő egy vagy akárhány évben meg fog valósulni - bár szerintem erre is lehetne fogadni, ti. hogy legkésőbb 2012 végére megvalósul -, hanem azt, hogy a Windows Phone 8 vagy Windows 8 Phone Edition, vagy ki tudja minek fogják hívni, szóval hogy a 8-as telefonos Microsoft operációs rendszer az lesz, ami képes lesz erre az univerzális, hordozható alkalmazásplatform futtatására, működétetésére.

    A tablet piac amúgy lehet, hogy most még elenyésző a mobilhoz képest, de az látszik, hogy a PC piacnak nem elenyésző része lesz a tablet / slate világ mondjuk 3-5 éves távlatban.

    Jövőre 35 milliárdosra jósoltják a tablet piacot, miközben a PC-s már idén meghaladja majd a 200 milliárdot, az okostelefonoké pedig a 100 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy utóbbi kettő együtt tízszer akkora - ráadásul a PC-k átlagára a legjobb esetben vetekszik vele, az okostelefonoké viszont átlagosan töredéke a táblagépekének, tehát ez értékesített egységek számát tekintve akár 20x-os vagy még nagyobb szorzót is jelenthet.

    Akkor ehhez vegyük még hozzá, hogy alkalmazást is inkább mobilra meg PC-re vásárolt az ember - előbbire mert azt viszi mindenhová magával, utóbbira meg azért, mert az alkalmas a legtöbb típusú alkalmazás elfogadható és hatékony futtatására. Ezzel szemben a táblagépet igen speciális környezetben és módon használja a legtöbb az ember, ami bekorlátozza a rá jellemzően vásárolt alkalmazások számát és körét is. Ezért se gondolom, hogy a táblagépek meghatározók lehetnének egy-egy alkalmazásplatform alakítása ill. az alkalmazásfejlesztők számára.

    És ebben az MS Win8 stratégiája kulcsszerepet játszik.

    Nem hinném, mert a táblapiac mára egyértelműen lassul, és a MS teljesen új szereplő lesz ezen a piacon. Ráadásul míg a Nokia révén az elkövetkező években az okostelefon piacon jelentős térhódításra lehet számítani részéről, addig a tabletpiachoz nincs ilyen ugródeszkája. Szerintem legkorábban az évtized közepére érhet el oda, hogy a táblapiacon egyáltalán olyan szereplővé válik akivel komolyan kell számolni.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Ezek jó indokok, és valóban "egyértelmű", hogy jó ötlet lenne az MS szempontjából, ha a két út csatlakozna - és nyilván fog is. De az, hogy jó lenne, még nem jelenti azt, hogy a következő egy évben ez _egyértelműen_ meg is fog tudni valósulni - már csak az általam említett technikai nehézségek miatt sem. Még egyszer: lehetséges, jó irány, én mindössze a "teljesen evidens" jelződdel nem értek egyet a WP8 kapcsán.

    A tablet piac amúgy lehet, hogy most még elenyésző a mobilhoz képest, de az látszik, hogy a PC piacnak nem elenyésző része lesz a tablet / slate világ mondjuk 3-5 éves távlatban. És ebben az MS Win8 stratégiája kulcsszerepet játszik.

    Metro UI-nak asztali alkalmazásban csakis akkor van értelme, ha más hardverplatformon is fut ugyanaz az alkalmazás, és akkor egyrészt nem kell megírni többször, másrészt akkor ugyanaz az élmény fogadja minden platformon a felhasználót.


    Mondjuk úgy, hogy nem kell nulláról újraírni többször. Nézd meg az iPhone / iPad párost. Ott teljesen ugyanaz az API, nincsenek olyan különbségek, mint WinRT és Silverlight között. Ugyanakkor - bár az iPhone appok elfutnak iPad-on is - nem véletlenül jelennek meg iPhone alkalmazások iPad-ra optimalizált változatai külön. A másféle form faktor más UI-t kíván. Vesd össze mondjuk a hivatalos Twitter alkalmazást a két eszközön.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • tehát egyetértünk, hogy ez az irány. de miért lenne "teljesen evidens", hogy ez már a WP8-al megtörténik?

    Azért, mert látszik, hogy a Windows 8 egész marketingjét az eszközök közötti átjárhatóságra és ezzel összefüggésben a Metro/WinRT-re és az univerzális alkalmazásboltra húzta fel a Microsoft. Ha a Windows Phone 8 nem lenne képes ennek az ekoszisztémának a része lenni, az egyrészt zavart keltene a fogyasztókban, másrészt elvenné az egész marketing-hype élét.

    Nem mellesleg - ahogy írtam - a fejlesztőket sem sarkallná nagyon Metro alkalmazások írására, hiszen a tablet piac (főleg a Windows tablet piac) szinte jelentéktelen - szemben mondjuk a mobilossal, amit azért már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Csak asztalra meg nem nagyon fog senki Metro-ra fejleszteni, mert oda és csak oda az nem túl célszerű. Metro UI-nak asztali alkalmazásban csakis akkor van értelme, ha más hardverplatformon is fut ugyanaz az alkalmazás, és akkor egyrészt nem kell megírni többször, másrészt akkor ugyanaz az élmény fogadja minden platformon a felhasználót.

    Nem véletlen, hogy a Mango is csak Windows Phone 7.5 lett és nem 8.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Pedig teljesen evidens, hogy a Windows Phone 8 képes lesz a Windows 8 Metro alkalmazások futtatására. Anélkül semmi értelme nem lenne az eszközformátumok közötti átjárhatóságnak, ami az egész Metro/WinRT modell lényege. Mert azért lássuk be: a tabletek piaca töredéke sincs a PC-kének és mobilokénak, így a csak PC<->tablet átjárás megvalósításának önmagában nem sok gazdasági racionalitása, stratégiai jelentősége lenne. Már csak azért sem, mert ez utóbbi két eszközformátum sokkal távolabb áll egyébként is egymástól, mint pl. a mobil és a tablet.


    Nem kell támadni - ha megnézed, lentebb írtam a következőt:
    Az érzésem, hogy mondjuk 2 major verzió múlva megjelenik a WinRT is, mint alternatív framework Windows Phone-on


    tehát egyetértünk, hogy ez az irány. de miért lenne "teljesen evidens", hogy ez már a WP8-al megtörténik? Miért nem csak WP9? Vagy 10? A WP8 és a Win8 várhatóan kb. egyidőben jelennek meg. Mivel a WinRT még alakul és fejlődik, kevéssé valószínű, hogy mozgó célpontra tudna lőni a WP csapat, sokkal inkább elképzelhető, hogy - amint a Silverlight esetében is történt - a fejlesztés elején a nagy testvérnél már fixált verziókat portolják magukhoz.

    Én csak annyit mondtam, hogy telefonról ne beszéljünk Win8 kapcsán, mert az még távolabbi jövő, mint a Win8 maga.

    A tablet és a laptop formátum sokkal közelebb áll egymáshoz, mint a tablet és a telefon. Íme egy nagy adag bizonyíték erre.

    Ráadásul az Intel már többször besszélt kifejezetten Windows 8-ról a telefonokra rakásáról is - és ő vélhetően kicsit többet tud a témáról.


    A Windows 8 telefonra rakása nem ugyanaz, mint a Windows Phone. Egyébként van már Win7 is telefonon, de elég gyenge cucc...
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Értem. Esetleg elérhetővé tudnád tenni a forrást, hogy picit játszhassak vele?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Kedves András!

    Köszönöm válaszodat. Így azért már egy kicsit más a leányzó fekvése.

    Ha bejön a Win8 a Microsoftnak, akkor tényleg "korszakalkotó" dologgal állunk szemben - legalábbis az én interpretálásomban.

    Egyszer kell egy alkalmazást megírni, és minden kompromisszum nélkül ugyanazt nyújtja mind desktopon, mind tableten - mondjuk, én abban az álomban ringattam magam, hogy telefonon is, de hát ki tudja, mit hoz a jövő...

    Ami szerintem kommunikációs hiba volt (habár, lehet, hogy tudatosan így építették fel, csak számomra hiba, MS-nek cél), hogy az új Metro felület hangsúlyozása mellett vagy azon túl a jelenlegi technológiát alkalmazó fejlesztőket továbbra is bizonytalanságban tartották, nem volt egyértelmű, célzott válasz az elmúlt hónapok során felmerült számos kérdésre. (SL további sorsa jelenlegi formájában, .NET-tel mi lesz, stb).

    Lehet - és innentől csak spekuláció részemről - "vakítani" akartak az új felülettel (ami sikerült), a fejlesztőkkel meg kész pénznek vetették, hogy más területen (nem tablet) marad minden a régi.

    Erre vonatkozóan ezen a linken található egy érdekes képi magyarázat:

    The RIA Services Blog

    Mivel most akartam elmélyedni a Silverlight-ban, kérdéses, hogy érdemes-e nagy energiát belefektetni - ebben a formában.

    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Telefonról ne beszéljünk Win8 kapcsán :)

    Pedig teljesen evidens, hogy a Windows Phone 8 képes lesz a Windows 8 Metro alkalmazások futtatására. Anélkül semmi értelme nem lenne az eszközformátumok közötti átjárhatóságnak, ami az egész Metro/WinRT modell lényege. Mert azért lássuk be: a tabletek piaca töredéke sincs a PC-kének és mobilokénak, így a csak PC<->tablet átjárás megvalósításának önmagában nem sok gazdasági racionalitása, stratégiai jelentősége lenne. Már csak azért sem, mert ez utóbbi két eszközformátum sokkal távolabb áll egyébként is egymástól, mint pl. a mobil és a tablet.

    Ráadásul az Intel már többször besszélt kifejezetten Windows 8-ról a telefonokra rakásáról is - és ő vélhetően kicsit többet tud a témáról.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Nice. És ez akkor is fut, ha az óra appot el sem indítottad mondjuk boot óta?

    Ha a BackgroundTask-ot úgy állítod be, hogy a felhasználó belépése (SessionStart) aktiválja, akkor igen. Ezek (ti. a background taskok definíciói) az application manifest-ben (is) vannak tárolva, és a megfelelő trigger bekövetkezésekor így a rendszer akkor is el tudja indítani őket, ha az alkalmazás maga amúgy még nem lett elindítva a felhasználó által.

    Mondjuk nekem nem sikerült UserPresent és UserAway eseményeket kicsikarni a rendszerből, de ezekkel elvileg még azt is meg lehetne csinálni, hogy csak akkor pörögjön egyáltalán az óra ha a felhasználó jelen van (ez gondolom telón/táblán azt jelenti, hogy a képernyő be van kapcsolva), és amikor nincs, akkor feleslegesen ne dolgozzon/egye az akkut.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Arra vonatkozóan van valakinek valamilyen információja, hogy ha én tablet-re vagy telefonra(?) fogom telepíteni a Win8-at, akkor csak a Metro felület áll rendelkezésemre, vagy a teljes Win8?

    Vagyis, ha Flash-es oldalt, videót akarok megnézni (tableten/telefonon), akkor át tudok-e váltani "hagyományos" op. rendszerre és ott megnyitva kedvenc böngészőmet megnézni/dolgozni ahogy otthon az asztali gép előtt?

    Kérdésem nem "álnaív", csak addig nem akarok további fejtegetésbe belemenni, amíg ez az infó hiányzik.


    Telefonról ne beszéljünk Win8 kapcsán :)

    Teljes Win8 rendelkezésedre áll. A Win8-nak viszont része a Metro felület, a start menü a csempékből áll.

    A Win8 teljesen kompatibilis visszafelé, a start menütől eltekintve a desktop mód pont úgy viselkedik, mint Win7-en, és futtatja is ugyanazokat az alkalmazásokat. A Metro böngésző ugyan plugin-mentes, de a desktopon minden plugin (Flash, Silverlight, stb) elérhető. Az is beállítható, hogy a Metro appok a weboldalakat a desktopon nyissák, ráadásul figyelembe veszi, hogy ekkor a default böngésződet használja (pl. Chrome-ot).
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Sziasztok!

    Arra vonatkozóan van valakinek valamilyen információja, hogy ha én tablet-re vagy telefonra(?) fogom telepíteni a Win8-at, akkor csak a Metro felület áll rendelkezésemre, vagy a teljes Win8?

    Vagyis, ha Flash-es oldalt, videót akarok megnézni (tableten/telefonon), akkor át tudok-e váltani "hagyományos" op. rendszerre és ott megnyitva kedvenc böngészőmet megnézni/dolgozni ahogy otthon az asztali gép előtt?

    Kérdésem nem "álnaív", csak addig nem akarok további fejtegetésbe belemenni, amíg ez az infó hiányzik.

    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Telepítette már valaki natív gépen (nem virtualboxon, vmware-ben vagy virtual PC-n) ?


    Igen, én feltettem egy harmatgyenge, de érintőképernyős laptopra (az ún. PDC laptopra). Jól használható, de fejleszteni Hello World-nél többet nem lehet rajta, ahhoz gyenge. (gyenge volt Win7 alatt is).

    Igaz, hogy virtuális gépbe települ, és mellette indíthatsz másik OS-t is, Pl. másik windowst, vagy linuxot ?


    Úgy tudom, hogy nem - inkább arról van szó, hogy az eddig csak Windows Server-en elérhető Hyper-V van benne. Tehát futtathatsz mellette másik OS-t, de ő maga alapból nem virtuális.

    A virtuális gépek közül lehet ezt rakni virtual pc-re is, vagy virtualbox, esetleg vmware kell neki ?


    VMWare Player-re nekem nem sikerült, Virtualbox-al elfut, de igencsak lassúcska, a fent említett laptopon sokkal jobb az élmény.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Telepítette már valaki natív gépen (nem virtualboxon, vmware-ben vagy virtual PC-n) ?

    Igaz, hogy virtuális gépbe települ, és mellette indíthatsz másik OS-t is, Pl. másik windowst, vagy linuxot ?

    A virtuális gépek közül lehet ezt rakni virtual pc-re is, vagy virtualbox, esetleg vmware kell neki ?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Nice. És ez akkor is fut, ha az óra appot el sem indítottad mondjuk boot óta?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Ez se órára, se értelmes memória-kijelzésre nem használható.

    Csak nem úsztam meg, hogy megcsináljam - a parttalan vita eldöntése végett:

    Windows 8 Metro Clock Tile PoC

    Azért ugrál egy kicsit a panel tartalma, mert alulról csúszik be a frissítés, csak a CamStudio framerátája nem volt elég magas ahhoz, hogy ez jól látsszon. Ez így zavaró lehet, de nyilván egy valódi óra tile csak percenként frissítené magát, amely esetben ez nem lenne probléma. A másodperces frissítést csak azért használtam a demóban, hogy ne kelljen perceket felvenni/várni ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy működik.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Jó, csak ha valaki nem 1-2 évre tervez, hanem hosszútávra, akkor inkább bele se fogjon WPF/SL-be szerintem, értelmetlen. A WP7 meg nem tudom miért indok. Az ugyancsak szinte ismeretlen (világ első számú mobilgyártójának saját rendszere) Bada elterjedtsége is több, mint 2-szeres, a többiről már nem is beszélve. Ezek egyikén sincs hírmondója sem az SL-nek. Mi értelme lenne erre időt pazarolni?


    Nagyon sokan a Microsoft WP7-jét emlegetik, mint harmadik ökoszisztémát. Például az USA hadserege, amelyik az iOS és az Android mellett a WP7-et vizsgálta saját céljaira. Ha multiplatform appokra kérnek ajánlatot, szintén a WP7 a harmadik OS - persze tegyük hozzá, hogy sokszor nem jutnak tovább kettőnél.

    A Bada-ra ugyanakkor alig 3000 app volt a 2011 márciusában a Wikipedia szerint. Bár egyszerre indult kb. a WP7-el, ez utóbbin ekkor már túllépte a 10000-et az appok száma (ma 30000 felett van, Bada-ról nem találtam frisebb statisztikát). Ez mindenképp a Silverlight-nak köszönhető.

    Mondhatnám még, hogy majd most hogy meglódul a Mangoval a WP7, de az igazság az, hogy ezt ma senki nem tudja, legfeljebb remélheti. Egy biztos - az MS nem fogja feladni a WP7-et, hanem pumpálja bele a pénzt, amíg végre be nem indítja. Az biztos, hogy ha a Win8 sikeres lesz, az kihatással lesz a Windows Phone-ra is.

    Hosszútávon egyébként mi tűnik most jó megoldásnak - feltéve hogy MS környezetben gondolkozol? A WinRT egyelőre tabletet céloz. A .NET / Silverlight a desktopon él meg. Mindkettőt lefedi a HTML, bár WinRT felett az is külön műfaj. C, C++ inkább játékokra és alacsonyabb szintű dolgokra való, akinek ez kell, már így is ismeri.

    Nem rossz ló a Silverlight. Már most használható desktop appként (Mac-en is), böngészőben (de ez ugye az intraneten érvényes inkább), telefonon, jön az Xbox is. És ami a legfontosabb, hogy a WinRT-vel közös elveket követ, tehát könnyebb lesz átnyergelni rá. Tehát, ha a mai "cross-browser, cross-platform plugin" értelemben meg is vannak számlálva a napjai, a Silverlight még jódarabig a Microsoft platformok közös nevezője marad, és a vele megszerzett tudás future-proof.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Viszont én nem vagyok meggőződve róla hogy az SL-nek sikerül így ténylegesen megmaradni mint lényeges technológia a Windows Desktop-on. Biztosan lesznek még szoftveres megoldások az SL-en, de ezek már inkább fehér holló számba fognak menni szerintem. Bár ezt mindent kétséget kizároan csak az idő fogja tudni eldönteni.


    Van pár olyan előnye a Silverlight-nak a többi Windows-on elérhető technológiával szemben, amit egyhamar azok nem fognak behozni. Ilyen az egyszerűség (a WPF túlbonyolított, mindent tudni akaró, de ezért meredekebb tanulási görbével rendelkezik), a remek eszközkészlet, a modern megközelítés a modern (értsd: animált és szürke gomboknál szebb) UI-hoz. A gazdag multimédia képesség (DRM, Smooth streaming, deepzoom), amiből a videó szerver oldala szinte ingyen van, ellentétben az Adobe megoldásával - és kezeli az Apple és a HTML5 dolgait is.
    Ha átmegyünk a multimédiáról az LOB-ra, Silverlight-ban van RIA Services, gazdag validációs modell és persze a Lightswitch. És mindez kombinálható, tehát végső soron készíthetsz jól kinéző, modern, animált LOB alkalmazást is, ráadásul felettébb produktívan (=olcsón). Igazán nagy és komplex LOB alkalmazásokra pedig ott van a halottnak mondott WPF, amiben ugyan jópár dolog hiányzik az SL-hez képest, de a 4.5-ben bejelentett változtatásokkal a megvalósítható alkalmazások méretét tekintve előnyre tesz szert.

    De igen, a végső szót az idő mondja ki. Ha SL5 után nem lesz SL6 soha, akkor is van még jópár jó éve a Silverlight-nak, mielőtt bármelyik másik platform beéri.

    A Silverlight a Windows Phone 7 fő fejlesztői platformja

    Ezt érhetem úgy is, hogy szerinted ez a továbbiakban is így fog maradni, és nem kell számítani itten komoly elmozdulásra Windows 8 Metro vonal felé az elkövetkező Windows Phone kiadásokban sem?


    Őszintén? Fogalmam sincs. Az érzésem, hogy mondjuk 2 major verzió múlva megjelenik a WinRT is, mint alternatív framework Windows Phone-on. De a Silverlight már kitörölhetetlenül ott van, addigra százezernyi app lesz benne megírva, ezt nem dobhatják el.

    Ne felejtsük el az Xbox-ot sem - tudjuk, hogy jön ott is hamarosan az app marketplace, és azt is, hogy lesz lehetőség Silverlight-ot használni Xbox-on. Hogy a kettő összeér-e, hol és mikor, arról sajnos semmi infó nincs. Én arra számítottam, hogy a Build-en lesz erről szó, de nem hallottam ilyesmiről.

    Milyen sors vár a .NET-re a WinRT mellett?

    Na erre tudok válaszolni. Pont olyan, mint a mai desktop modellre a tabletek mellett. Ha a világon minden gép tablet lesz, akkor a .NET-nek sem marad sok szerepe. De erre kevés az esély. Én (és nem csak én) úgy látom, hogy consumer-eknél a tablet lesz a fő irány, de produktivitásnál, munkahelyen megmarad a desktop. És jó nagy szelet jut majd a hibrid megoldásnak, amikor a nap végén kiveszed a "monitort" a dokkolóból, és a buszon hazafelé azon olvasod az index.hu-t.

    Ezt a kérdést nem a provokálás kedvéért dobtam be. Ténylegesen úgy érzem hogy idéző jelben elgázolt minket .NET fejlesztőket és felhasználokat WinRT hajtotta Metro


    Nyilván most a Metro felület a nagy újdonság a Win8-ban, ezért a Build konferencia nagy része erről szólt. PR értéke is van, meg kellett mutatni a világnak, hogy van iPad alternatíva. De amit eddig .NET-ben csináltál, ezután is abban fogod. A különbség, hogy van egy új, az ismert .NET-hez (és HTML-hez) hasonló eszköztár, amivel tablet appokat is gyárthatsz.

    De attól tartok hogy az a inovatív és nagyon dinamikus fejlesztői csapat és közösség amely idáig a .NET-tet sikerre vitte már errősen fékezve és korlátozva lesz a jövőben a WinRT által (amiben a .NET már csak mint be nem vallot hagyaték fog szerepelni és alkalmazás szinten inkább HTML5/CSS/JS míg komolyabb alkalmazás és rendszer szinten C++/COM lesz a valójában preferált választás) már csak azzal is hogy nem fogja megkapni az idáig kapott támogatást az MS részéről. Ez pedig hosszú távon végzetes lesz rá nézve.


    Ennek megvan a veszélye, ismerve az MS-en belüli politikai játszmákat. De azért nem teljesen idióták dolgoznak ott - tudják, hogy megvan a helye a WinRT mellett a .NET-nek, HTML-nek és C++-nak is. Az MS elég nagy, hogy több platformot is a tűzben tartson.

    És hadd írjak le valami eretneket: ha a WinRT olyan jó lesz, hogy ki tudja váltani a .NET-et, és képes leszek benne ugyanolyan hatékonyan dolgozni, mint most Silverlight-ban, sőt a mostani újragondolásának beérik a gyümölcse és jobban teljesítő appokat tudok vele csinálni - hát tőlem mehet a .NET és a Silverlight a levesbe. Ne felejtsük el, hogy a megszerzett gondolkodásmódot továbbra is lehet hasznosítani! Amíg ez nem jön el, addig is - az MS 10 éves supportot ad ezekre a technológiákra, tehát ha minden befagy a win8-al (nem fog!), 2022-ig van idő túlszárnyalni az SL-t és a .NET-et.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Az interneten fellelhetőek olyan képek, ahol a pontos idő van egy live tile-ban. Ezek alapján gondolom megoldható a local frissítés.


    Tudsz ilyet mutatni? Én itt kerestem: link, de egyet sem találtam - bár igaz, hogy fáradt vagyok.

    Az elég vicces lenne, ha a 'live tiles' -t nem lehetne localból normálisan frissíteni, főleg asztali pc-n. (Már az is vicces, hogy azon vitatkozunk, hogy meg lehet-e valósítani egy órát)


    Lehet lokálban frissíteni, sőt - mint Sting kolléga nyomozásának köszönhetően kiderült - akár időzítve is. A baj az, hogy ez az időzítés csak percenkénti bontásban állítható, és 15 percet is csúszhat akár, ami nyilván nem ideális egy óra esetében.

    Android-nál is meg tudták oldani, hogy az alkalmazásod kódját szétoszthatod különböző életciklusokra: van olyan kód ami fagyasztható, van ami viszont garantáltan nem lesz fagyasztva. És utóbbi triggerelheti az előbbit.


    MS-nél más a filozófia - a biztonság és a privacy miatt teljesen zárt rendszert terveznek a mobil világba (wp7 és Win8 tablet UI tartozik ide). És nem engedik meg, hogy egy appnak esélye legyen adatot lopni, vagy elemet szükségtelenül meríteni, esetleg CPU-t lefogni. Lehet vitatkozni, hogy melyik a jobb, de az itt most off.

    Magam részéről nem értem a hype-ot a metro ui körül. Szerintem egyáltalán nem olyan jó, mint aminek beállítják.

    WP7 használóként én nagyon szeretem. De ízlések és pofonok. Win8-on a felhasználó szempontjából szintén jónak tűnik, bár korai ítélkezni. Letisztult, gyors, fluid, de mégis izgalmas, ráadásul abszolute személyes. Van pár dolog, ami nem tetszik, pl. a taszkváltás - ez csak addig jó, amíg nem fut (pontosabban nincs a háttérben suspendelve) 2-nél több taszkod. Utána megtalálni a megfelelőt felettébb idegesítő.



    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Az első bekezdesédben leírtakkal teljesen egyet tudok érteni. Az SL-nek sajnos tényleg nem sikerült számottevően elterjedni a publikus oldalakon.

    Viszont én nem vagyok meggőződve róla hogy az SL-nek sikerül így ténylegesen megmaradni mint lényeges technológia a Windows Desktop-on. Biztosan lesznek még szoftveres megoldások az SL-en, de ezek már inkább fehér holló számba fognak menni szerintem. Bár ezt mindent kétséget kizároan csak az idő fogja tudni eldönteni.

    A Silverlight a Windows Phone 7 fő fejlesztői platformja


    Ezt érhetem úgy is, hogy szerinted ez a továbbiakban is így fog maradni, és nem kell számítani itten komoly elmozdulásra Windows 8 Metro vonal felé az elkövetkező Windows Phone kiadásokban sem?

    Milyen sors vár a .NET-re a WinRT mellett?

    Ezt a kérdést nem a provokálás kedvéért dobtam be. Ténylegesen úgy érzem hogy idéző jelben elgázolt minket .NET fejlesztőket és felhasználokat WinRT hajtotta Metro. Erre eggyes cikkeken kívül főleg abból is következtek, hogy szerintem a jövőben az MS számára a Metro vonal lesz a prioritás. Ebben viszont most már nem az általunk idáig használt .NET keretrendszer kapott helyett hanem annak egy erősen fukcionálisan megnyirbált változata. Persze biztos vagyok benne hogy a WinRT a következőkben majd sokat fogják fejleszteni és csiszolgatni. De attól tartok hogy az a inovatív és nagyon dinamikus fejlesztői csapat és közösség amely idáig a .NET-tet sikerre vitte már errősen fékezve és korlátozva lesz a jövőben a WinRT által (amiben a .NET már csak mint be nem vallot hagyaték fog szerepelni és alkalmazás szinten inkább HTML5/CSS/JS míg komolyabb alkalmazás és rendszer szinten C++/COM lesz a valójában preferált választás) már csak azzal is hogy nem fogja megkapni az idáig kapott támogatást az MS részéről. Ez pedig hosszú távon végzetes lesz rá nézve.

    Bár az MS a fent leírtakat tagadja de ez szerintem semmit nem jelent. Nem ez lenne az első eset hogy valótlant állítanak. Ezért is kérdeztem rá néhány hozzászolással ezelőtt az SL-nél a miértre. Remélem és nem fogom bánni ha fent leírtakban mindenhol tévednék, de pillatnyalig ezt érzem reális forgató könyvnek az MS részéről.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Az interneten fellelhetőek olyan képek, ahol a pontos idő van egy live tile-ban. Ezek alapján gondolom megoldható a local frissítés.
    Az elég vicces lenne, ha a 'live tiles' -t nem lehetne localból normálisan frissíteni, főleg asztali pc-n. (Már az is vicces, hogy azon vitatkozunk, hogy meg lehet-e valósítani egy órát)
    Android-nál is meg tudták oldani, hogy az alkalmazásod kódját szétoszthatod különböző életciklusokra: van olyan kód ami fagyasztható, van ami viszont garantáltan nem lesz fagyasztva. És utóbbi triggerelheti az előbbit.

    Magam részéről nem értem a hype-ot a metro ui körül. Szerintem egyáltalán nem olyan jó, mint aminek beállítják. Itt is lesz majd hasonló visszarendeződés, mint ahogy pl windows8-ban is rájöttek, hogy mégis kell a directory up gomb, amit a vista/7-ben levettek:)
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Jó, csak ha valaki nem 1-2 évre tervez, hanem hosszútávra, akkor inkább bele se fogjon WPF/SL-be szerintem, értelmetlen.


    De akkor milyen környezettel tervezzen valaki? :)
    Azt mondták a szakértők lejjebb, hogy komolyabb ui-t igénylő alkalmazást csak a nem metro ui-os, azaz a "hagyományos" módszerrel lehet csak fejleszteni. Azaz, ha jól veszem ki, marad a wpf/silverlight.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Jó, csak ha valaki nem 1-2 évre tervez, hanem hosszútávra, akkor inkább bele se fogjon WPF/SL-be szerintem, értelmetlen. A WP7 meg nem tudom miért indok. Az ugyancsak szinte ismeretlen (világ első számú mobilgyártójának saját rendszere) Bada elterjedtsége is több, mint 2-szeres, a többiről már nem is beszélve. Ezek egyikén sincs hírmondója sem az SL-nek. Mi értelme lenne erre időt pazarolni?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Sziasztok szerintem már tényként lehet kezelni hogy az SL-nek vége. Engem már csak az érdekelne hogy miért, illetve milyen sors vár a .NET-re a WinRT mellett?


    Nos, a Silverlight - mint cross-platform web browser plugin - valóban nem áll fényes jövő előtt. Őszintén szólva, sose sikerült böngésző-pluginként, publikus website-okon elterjednie. Egyáltalán a plugin-oknak úgy tűnik, hogy befellegzett - most, hogy a Win8 tablet az iPad mellett a plugin-mentesség mellett tette le a garast.

    De a Silverlight jövője ettől függetlenül még fényes - mint Microsoft-centrikus technológiáé. A Silverlight a Windows Phone 7 fő fejlesztői platformja, és a Windows Desktop-on továbbra is első számú választás lesz multimédia és sok LOB alkalmazáshoz - a WPF-el együtt.

    Van itt egy chart, ebben látszik, hogy mi mire való:
    How to Pick Your Platform: Silverlight, Metro, or HTML5

    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • The system schedules the task within 15 minutes after FreshnessTime elapses.

    tehát a timer (ami csak egész percben mérhető) elsül, és valamikor az azt követő 15 percben meg is jön az esemény. Ez se órára, se értelmes memória-kijelzésre nem használható. Egy fél mea culpa azért jár, mert ezt nem találtam - de hol a tiéd?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Igazából én is így gondolom, de mivel már megjelentek olyan infok hogy az ms office is a metro irányba tart kétségeim vannak.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Mért?
    Kb nem rég írták a többiek, hogy komolyabb alkalmazást nem igazán érdemes csempeizésre csinálni, azaz winrt-sre...
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Na, utánanéztem. 99%-os biztonsággal állíthatom, hogy nem lehet timer-el felkelteni az appot, így nem kell mea culpálnom

    De kell:
    Windows.ApplicationModel.Background.BackgroundTaskBuilder
    +
    Windows.ApplicationModel.Background.TimeTrigger
    +
    Windows.UI.Notifications.TileUpdater

    Hadd ne kelljen összedobnom gyorsan VS11-ben, mert marha lassan fut nekem ez a Windows 8 a VirtualBox-ban!
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Sziasztok szerintem már tényként lehet kezelni hogy az SL-nek vége. Engem már csak az érdekelne hogy miért, illetve milyen sors vár a .NET-re a WinRT mellett?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Aha, köszi, ez érdekes.

    A Windows8-al kapcsolatban keresgéltem még egy kicsit, talán a lock-screen appjai futhatnak háttérben?

    Ennek a videónak az utolsó perceiben ilyesmi van írva a prezentációra, de most a melóhelyemen nem tudom meghallgatni, hogy mit mond a fickó.

    Fundamentals of Metro style apps: how and when your app will run (Channel 9)
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Érdekes mérnöki feladat, hogy hogyan lehetne, hogy a káposzta is megmaradjon meg a kecske is jóllakjon (tehát ha extrém kevés processzálást igényel a dolog, akkor engedélyezni), hiszen az ilyen igazán élő tile-ok előnyösek lehetnének sok esetben. Egy nem túl nagy frekvenciára állítható timerrel és/vagy nagyon alacsony időszeletű process beütemezéssel (esetleg a tile-nak egy kicsi memóriakorlátos processzt engedélyzenének és nem az igazi app processzét) és/vagy az onTime eseménykezelő bizonyos idő után való egyszerű kinyírásával talán megoldható lehetne, ha nagyon akarnák, de nem vagyok oprendszerfejlesztő.


    Hasonló megoldást találtak ki Windows Phone 7-re, de úgy tűnik, nem vették át a WinRT-ben ezt. A lényege, hogy egy, az OS által időzített módon (és akku-inséges állapotban egyáltalán nem) futó agent-et definiálhatsz az appodhoz, ami lényegében egy külön program, UI felület nélkül. Ennek van x másodperc futási ideje, ami alatt felnézhet a netre, lekérdezhet valamit, picit szüttyöghet vele, hozzáférhet a "nagy" appod adataihoz és persze mdosíthatja a csempét, vagy akár figyelmeztető üzenetet is küldhet. Igencsak elegáns cucc, ha érdekel, érdemes utánanézni (kulcsszavak: WP7, Mango, background agent).
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Na, utánanéztem. 99%-os biztonsággal állíthatom, hogy nem lehet timer-el felkelteni az appot, így nem kell mea culpálnom. Az alábbi okokból ébredhet fel egy app:

    CameraSettings
    ContactPicker
    Device
    File
    FilePicker
    Launch
    PrintTaskSettings
    Protocol
    Search
    SendTarget
    ShareTarget

    A doksi még felettébb hiányos (innen az 1% bizonytalansági faktor), pl. nem tiszta, mit jelent a Protocol a listában. Ennek ellenére egyik sem emlékeztet timer-re. Ráadásul az appok minden további értesítés nélkül kikerülhetnek a memóriából (suspended állapot után), így nem is lenne biztosítható egy kliens oldali folyamatos update.

    Itt van még egy video az app lifecycle-el kapcsolatban:
    Ebben sem esik timer-ről említés. A Live Tile-os rész a 36. percben kezdődik.

    Kifejezetten beírják, hogy kétféleképpen lehet a csempéket frissíteni, amint én is mondtam. Ebből a local-nál a következőket mondta:
    "you can do this while your application is getting used, or when your application is getting suspended".

    És mi van akkor, amikor az app nem fut? Push notifications, szerverről.

    Ennek alapján várom Sting-től a bizonyítékát annak, hogy nem értek a dologhoz és megoldható szerver nélkül az óra vagy a memória kijelzése. Ha ilyet nem talál, akkor a tévedése beismerését uriemberhez méltóan. Részemről a téma lezárva.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
Tetszett amit olvastál? Szeretnél a jövőben is értesülni a hasonló érdekességekről?
abcd