Kilépett a Java fejlesztését irányító testületből az Apache
2010-12-13T21:29:19+01:00
2010-12-23T21:25:30+01:00
2022-07-19T04:28:14+02:00
  • Azért lehet azt tudni. Egyfelől a Borlandék vezetése a 90-es évektől sok-sok marhaságot csinált. Az első ilyen volt amikor a fejlesztői körökben jól csengő Borland nevet lecserélték az Imprise-ra. Aztán pár év múlva rájöttek hogy ez rossz ötlet, és vissza. Aztán volt egy rakás más hülyeségük is, Pl. a 6-os verziótól megszüntették a Borland C++ Builder-t, addig párhuzamosan ment a Delphi és a BCB (általában úgy fél év késéssel jött a BCB a delphihez képest), aztán bejelentették hogy megszűnik. Ehelyett kihoztak egy JBuilderre alapozott C++-os IDE-t (CBuilder) ami már akkor sem igazán volt versenyképes a free C++ IDE-kel sem (PL. KDevelop) nemhogy a Visual Studioval. Aztán kihozták a Kylixot wine + qt alapon, majd megszütnették a CBuildert, majd a Kylixot is.
    Közben kihozták a Delphit .NET-re, de win32 alapú VCL-lel. Jó sok verzión keresztül az 1.0-ás .NET verzióra alapozva, amikor már régen kinn volt a 2.0. Aztán eladták a Borland fejlesztői üzletágát valami noname cégnek. Közben pedig távozott a Delphi vezető tervezője, és ő fejlesztette ki a C# nyelvet.

    Magát a Delphit egyébként igazán az ölte meg, hogy nem nagyon van már szükség rá. Anno a win32-t közvetlenül elég macerás volt használni, a különféle rá épülő C++-os könyvtárak pedig nem igazán voltak fejlesztőbarát dolgok (MFC, OWL). Mások oldalt születtek RAD-os megoldások (Visual Basic, Access) de ezek profi fejlesztőként nézve elég viccesnek tűntek. Ekkor jött a Delphi ami normális OOP programnyelvet, akkoriban igen fejlett RAD környezetet, és az akkori viszonyokhoz képest igen korszerű, átgondolt és könnyen kezelhető objektumkönyvtárat (VCL) hozott. Csak aztán a Microsoft kijött a .NET-tel ami a windows alapvető API-jává vált, ingyenes C# fordítóval, és 100x nagyobb és jobb osztálykönyvtárral, plusz olyan Visual Studio Express-szel amihez képest a Delphi 7-8 pro amit még 5 éve kapni lehetett szintén elég bénácska. Ráadásul áttette a környezetét ő is .NET alá, de a VS-sel ellentétben legalábbis azok a verziók amiket én láttam (úgy 2005-ig követtem őket) tetűlassúnak bizonyultak, ráadásul ahogy a fórumokon olvastam bugzottak is rendesen.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Kíváncsi vagyok, kinek lesz végül (mondjuk tíz év múlva ) igaza.
    Szerintem inkább a desktop rendszerek fognak kihalni és jön helyettük valami, ami a mobil környezetekből indult. Ha valaki nem állítja meg a gúglit, akkor meg... szóval mostanság annyira drukkolok az androidos cuccoknak, mint a windows-oknak. Mindkettő olyan környezet, hogy függővé tesz a gyártójától. Hm. Hogy így mi lesz a java-val... mi lesz az apache eddigi, java-ra épülő fejlesztéseivel? Na mind1, engem már nem érint.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Pont erről beszélek. Igazából a mobil oprendszerek ahogy kezdenek normális szolgáltatásaik lenni, úgy kell alájuk egyre erősebb vas. A végén szépen összeérnek majd a PC-vel - de abban a pillanatban feleslegessé is teszik a mobil oprendszereket.

    A tabletek megint más kategória - ők már lényegében PC-k, csak mivel nincs normális adatbevitel, ráadásul igazán csak fotelben hátradőlve, illetve fekve használhatók kényelmesen így napi munkára nem igazán valók. Sok dologra viszont igen - kiválthatja a könyvet, újságot, mobil dvd lejátszót, kézi játékkonzolt. De ez egy harmadik kategória. Szvsz ezek jövője szintén a windows lesz, és idővel egybeolvadnak a laptopokkal. Valahogy úgy képzelem, hogy ha lehajtod/szétcsúsztatod akkor előjön a billentyűzet, egyébként pedig tablet marad.

    A diktálás azóta sem terjedt el. Képzelj el egy irodát ahol 10 munkatárs dolgozik és mindegyik szóban beszélget a gépével...
    Jelenleg nem nagyon látszik a billentyűzetnek normális alternatívája.

    A végtelenségig biztosan nem tart ki, de szvsz a következő 10-20 évben nem igazán fog ez változni.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Hm... a Nokiám procija erősebb, mint a tíz évvel ezelőtti PC-mé volt.
    Mobilba (nálam) belefér az iPad/Samsung galaxy tab kategória is.
    Nem beszélve a tévékbe épített (egyébként amennyire tudom, linuxra épülő) böngésző jellegű dolgokról - ami ugyan nem mobil, de már nem is desktop (csak korábban kifelejtettem).

    Bevitel? Ki tudja, meddig lesz szükség a billentyűkre. Nem tudom, a Prody Parrot név mond-e valamit? Emlékeim szerint egy magyarok által készített szoftver volt, ami - többek közt - diktálás után egész tűrhetően leírta a diktált szöveget.
    Mindezt tizenegynehány éve, ha jók az emlékeim.
    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a diktálásé a jövő! csak azt, hogy már ez is elég vad ötletnek tűnt akkoriban - ma meg pl. telefonokban szinte alapszolgáltatás a hangvezérlés.
    És ki tudja, hol tart valójában az agykurkászat? Szóval nem alapoznék arra, hogy a billentyűzet kitart a végtelenségig.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • A mobil soha nem lesz a desktop konkurense. Alapvetően három dolog van, ami miatt nem:
    1. Megjelenítés. A kijelző méretét nem igazán tudod növelni, mert akkor a hordozhatóság erősen lecsökken. Senki nem fog a zsebében hurcolni egy féltéglát.
    2. Bevitel. Pont a méretbeli korlátok miatt nincs lehetőség normális qwerty billentyűzetre, a touchscreenre tett virtuális billentyűk, illetve a mindenféle szétcsúsztatható, elforgatható, stb. megoldások addig jók, amíg nem kell napi száz oldalas nagyságrendű adatot bevinned ami egy munkára használt gép esetén azért eléggé mindennapi.
    3. Teljesítmény. Főleg processzorban. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az újabb mobil platformok teljesítményigényben eléggé közelítenek a PC-hez. Ma egy csúcsmodellben mobilban azért már 1 Ghz-es proci van, és RAM-ban és háttértárban sem szűkölködnek - lassan elérik teljesítményben a netbookokat. Persze ehhez egyre jobb akkumlátorok és procik kellenek. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha ez megtörténik, akkor a windows is reális alternatíva lehet a mobilokon is.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Mutasd a teljes hozzászólást!
  • OFF
    Honnan tudod hogy miért ez lett a Delphi -vel ami?
    A Borlandnál dolgoztál? Illetve ott voltál a felső fezetésben?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Miért? Lemaradtam valamiről és már folyik a nyílvesszők gyártása a III. Világháborúhoz, vagy mi?

    a_Boci: Ha ilyeneket írsz, legalább írj konkrétumokat is! Mégis hol tettem az MS-re bármilyen olyan utalást, ami a fizetett marketinges mivoltomat bizonyítaná?

    Ha arra gondolsz, hogy a C#-ot fejlettebbnek állítottam be, akkor az csak azért van, mert tényleg az. Én sem örülök neki, mert nekem is tetszik a Java, de attól még egy ideje semmi sem történik vele.
    Most végre van rá esély hogy ez változzon, mert az Oracle nem akarja, hogy eltűnjön, akkor pedig kénytelen lesz fejleszteni, másként esélye nem lesz versenyben maradni.

    Erre jön a Google (meg az Apache) és azért szavaznak nemmel a fejlesztési tervekre, mert nem tetszik nekik az Oracle üzletpolitikája.

    Azon a szavazáson nem az Oracle üzletpolitikája volt a kérdés, hanem a Java jövője. Ha a javaslatok között jó dolgok szerepelnek, el kell fogadni, függetlenül attól, hogy mit akar az Oracle.

    Láttunk már arra példát, hogy egy ígéretes és sikeres fejlesztőkörnyezet (Delphi) a fejlesztők töketlenkedése miatt hogyan süllyed el. Nem örülnék, ha a Java is erre a sorsra jutna...
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Nem fejlesztik -> eltűnik. Szerintem.
    És a windows-nak egyre inkább konkurrense lesz az android, ha jól sejtem. Feltéve, hogy igazak a jóslatok, amik szerint a desktop szép lassan mobilra megy át.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Neki a fejlesztés nem érdeke. Az hogy ne tűnjön el, illetve hogy a létező javából a lehető legtöbb pénzt vegye ki, az igen.

    Amúgy meg, mivel a gépek 99%-a windowsos, és ez nem is igen fog változni, így különösebb problémát nem jelent a windowshoz kötődés, legalábbis kliens oldalon. Túlzottan weben sem, kivéve ha valami nagyon nagyot akarsz csinálni, de nagyon nagyot csinálni eleve csak sok pénzből lehet mostanság.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • 8i óta az RDBMS egyre több alkatrésze épül Java-ra. OAS? Grid management? Szerintem az oracle-nek bőven van érdeke abban, hogy a javat nyomassa, de abban egyet kell értenem, hogy ritka nagy marhaságot csináltak... A .net-tel csak azért nem foglalkozom, mert az a windows-hoz kötne. De amit most az android kapcsán léptek Oracle-ék... hááááááát... kezdek ott tartani, hogy:
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Nem a VS az igazi pénz benne, hanem az hogy lényegében ez a windows elsődleges API-ja. A javában sem a Netbeans hozta a pénzt anno a SUN-nak.

    Az Oracle-nek is érdeke bizonyos szinten a java léte, de a fejlesztése neki nem annyira élet-halál mint a MS-nek a .NET.
    Az Oraclenek a pénz nem a javából hanem az adatbáziskezelőjéből és a többi kapcsolt szoftveréből jön. Persze ezek jelentős részben támaszkodnak a java platformra, de az eladhatóságuk nem 100%-ban a java minőségétől függ. Attól nem fognak több Oracle szervert eladni hogy beépít a lamda expressions-t a javába, vagy hogy implementálnak egy linq-szerű dolgot. Sőt, ha ezt beépíti akkor a konkurens, most induló cégek használni tudják ezt, ami megkönnyíti az életüket, míg nekik csak költséget jelent a jelenlegi kódbázis felülvizsgálata ha ki akarják használni az új eszköz adta lehetőségeket. Azaz az Oracle a java fejlődésében nem igazán érdekelt, neki inkább a fennmaradása az érdeke.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Igazából ma már a google függőség 1000x nagyobb veszély mint a MS-függőség. A felhasználók desktop vonalon 99%-ban windowst használnak, de szerveren is ha nem PHP-ben nyomulsz akkor többnyire ASP.NET-ben teszed. Kivéve a bankokat - ma még.

    A VS Express verziók teljesen alkalmasak arra hogy profi szoftvert fejlessz velük - én is használtam jó ideig. A 2005-ben vett Delphi7 Prof-hoz képest lényegesen fejlettebb - pedig az anno kb. a mai VS 2k10 pro árában mozgott.

    Az Eclipse ott van, de igazából nem a fejlesztőeszköz ezeknél a rendszereknél az igazi nagy falat hanem a platform.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Ezer éve halálos és rettegett fegyver volt kifinomult technikával, mára azonban már csak a lelkes hobbisták és sportlövészek játékszere, de a csatatérről kiszorult


    Az elmúlt éveket hol töltötted? Valahol, ahol nem volt internet hozzáférés? :)
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Jól tette, hogy kilépett. Már csak a Google-nek kéne kilépnie, és talán nem fog a Java is a Delphi sorsára jutni.


    Jézusom itt mindenkit pénzel az M$, hogy ilyen hozzászólásokat írjon :D
    Tiszta poén, hogy 0 információval írtok ide ilyen félrebeszéléseket...
    Remélem ez is az egyik ".NET vs Java" kategóriás bezárt topic-ok között végzi :D
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • A fő gond pont az openszorsz jellege: nem igazán ott etetik a kecskét ahol fejik. Ezért aztán nincs túl sok pénz az etetésre, és szegény kecske egyre girhesebb.


    Mondjuk egy visual studioban mi a pénz? Attól hogy nem openszorsz, még ugyanúgy van egy ingyenes expressz belőle. Ha jól tudom, a java sem teljesen ingyenes, csak annak is van egy alap ingyenes verziója.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • A javával az a baj, hogy senkinek sem érdeke igazán pénzt tenni a fejlesztésébe.


    Mar hogyne lenne..? Ki fog kiadni ~50.000$-t a fullextras Oracle DB vagy Weblogic AS-re, ha pl. as MS-es technologiak fele huz el a vilag?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • ki fog pénzt adni? Például aki nem akar MS függővé válni teljes mértékben. Ne csak SOHO kategóriában gondolkodjatok!
    Arról nem beszélve, hogy a .net futtatót megkapod "ingyen" - feltéve, hogy windows-t használsz, de milyen fejlesztőeszközöket kapsz hozzá? Úgy tudom, hogy a Visual* cuccokbóll a nem express változatok, keményen fizetősek. Java-hoz meg legalább az Eclipse ott van (? volt?).
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • A javával az a baj, hogy senkinek sem érdeke igazán pénzt tenni a fejlesztésébe. A vicc az, hogy igazából a SUN-nak sem volt az. Mégis tette amit tehetett - bele is bukott. A fő gond pont az openszorsz jellege: nem igazán ott etetik a kecskét ahol fejik. Ezért aztán nincs túl sok pénz az etetésre, és szegény kecske egyre girhesebb.

    Az Oracle ha tudna pénzt csinálni a dologból akkor lenne, kérdés hogy ki az aki pénzt ad a java runtime-ért amikor a .NET-et megkapod a windows árában ? Ráadásul a SUN kinyitotta a JDK-t. Másképp viszont nemigen fog pénzt látni belőle. Ezért aztán túl sok energiát sem tesz a fejlesztésben (lásd az elfogadott ütemterv).
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Enyhe túlzás azt állítani a Javáról, hogy nem jelentős tényező a piacon, de a jelenlegi vezetés ténykedése alapján szerintem is jó úton halad felé. Habár szerintem nem a viszonylagos technikai elmaradottsága miatt.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Az oracle fejlesztési tempójával egy zárt rendszer a mostani javara építve szerintem nem túl versenyképes a .nettel szemben.

    Főleg ha fizetős lesz a jvm.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Jól tette. A Java számomra olyan, mint egy reflexíj. Ezer éve halálos és rettegett fegyver volt kifinomult technikával, mára azonban már csak a lelkes hobbisták és sportlövészek játékszere, de a csatatérről kiszorult.

    Erre jön az Oracle, és vele együtt egy lehetőség, hogy a Java a C# riválisa lehessen, cserébe valamit látni is akar belőle.

    Nincs arra szükség, hogy cégpolitikai és marketinges okokból megtorpedózzák a nyelv fejlesztését.
    Mi az, hogy nemmel szavaz az új szabványra, hogy ezzel tiltakozzon? Megakadályozná a nyelv fejlődését csak azért, hogy keresztbe tegyen a jelenlegi tulajdonosnak?

    Jól tette, hogy kilépett. Már csak a Google-nek kéne kilépnie, és talán nem fog a Java is a Delphi sorsára jutni.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
abcd