Személyes tapasztalatok a válságról
2010-08-28T22:09:54+02:00
2010-09-16T01:12:37+02:00
2022-06-29T07:35:32+02:00
  • Jó kis kalandozós téma...
    Német tulajdonú, járműipari beszállító multinál dolgozom, nekünk igencsak fájt a válság. A cégnél kb. 800 emberből kb. 200-nak menni kellett. A vezetés igyekezett menteni a menthetőt: akit lehetett, nyugdíjaztak, majd kirúgták az állandó táppénzeseket, fegyelmivel rendelkezőket, végül sajnos jó pár olyan embert is, akik több évtizedes tapasztalatot vittek magukkal, de valamiért szúrták a területi vezető szemét (ez utóbbi a magyar középvezetés egyik jellemző vonása). A tavalyi évben negyedével esett a megrendeléseink száma, idei első félév katasztrófa volt, közel a fél gyár fizetésnélkülire lett küldve egy-három hónapnyi ideig. Mostanára úgy néz ki, kezdünk fölfelé mászni, de még a jövő évi terv is csak a 2006-os szintet éri el, és ha lehet hinni a külföldi cikkeknek, jövőre ismét hullámvölgy lesz, vagyis senki nem tudja igazából, mire fogunk haladni.
    Megszűnt az üdülési csekk, befagytak a bérek (legalábbis a mi szintünkön, a legalján), új teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be a féléves prémiumok (hivatalosan: nyereségből történő részesedés) hatékonyabb megnyirbálására. A megmaradt dolgozók összehúzták magukat, próbálunk létszám- és eszközfejlesztés, beruházás nélkül is hatékonyak lenni, közben egyre több mindenhez konyítani. Nem dumálunk, a törlesztőrészlet miatt is csak halkan nyögünk, lehetőség szerint megy a maszek, cél a túlélés.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Friss hír (index): Aki svájci frankban adósodott el, és most váltana forintra, a teljes hitelére realizálja az árfolyamveszteséget
    figyelmeztet a CIB...

    Na ja, a banknak pont az az érdeke hogy én jól járjak ő meg bukjon vele... Ez olyan hír mint a régi szép időkben: ha azt írták hogy most nem szabad dollárt venni akkor irány a pénzváltó, vagy ha most nem érdemes tankolni akkor irány a benzinkút stb...
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Persze, nem vitatom, hogy volt irreálisan magas (szerk: volt) a forint árfolyam, de ami most van az se a reális szint.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • A szlovákok nem szúrták el az elmúlt 8 évet, nem kicsit de nagyon. Mi meg igen. Lehet példálózni az osztrákokkal is, csak azok nem mi vagyunk. És lehet irreálisan magasan tartani a devizaárfolyamot, legalábbis egy darabig. Csak sokba kerül.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Ez azért vicces érv, mivel egyrészt a szlovákoknál ugyebár euró van, mégis elég nagy része a gazdaságuknak exportra termel ugyanúgy, másrész hangoztatták, hogy milyen jó ez az idegenforgalomnak, aztán mégis minden veszteséges.

    Mondom, csúnyán fog nézni sok ember, ha tovább romlik a forint és végre piaci árazású lesz a gáz.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Igazából a magas forintárfolyam az ami gáz. A magyar gazdaság ugyanis főleg exportra termel. És minél magasabb a forintárfolyam annál kevésbé éri meg a magyar munkaerővel exportra termelni.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Amúgy a legnagyobb segítség az volna, ha a forint visszaállna a

    Onzo vagyok.
    Szerintem csak egy onzo tarsadalom maradhat fent.
    Inkabb keruljon tobbe a devizasok bukasa mint a tamogatasuk.
    Mert ha szokast csinalunk a tamogatasokbol, akkor raszoknak. Es masrol sem fog szolni az leet mint az ugyeskedokrol.
    En megtudtam allni, hogy nem koltekeztem tul.
    Mas is tegye ezt.


    Nem gondoltam volna, hogy pont Neked kell elmagyarázni, hogy miért is gáz ez az árfolyam, kezdve az összes stratégiai nyersanyagtól (mindent importálunk) folytatva az elkövetkezendő EUR bevezetéshez, befejezve az államadósággal.

    Mint adófizető devizahiteles nem várok el állami támogatást az adómból, hanem csak annyit, hogy a PSZÁF és a jegybank végre kezdjen dolgozni értem.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Ezt a piac nem fogja tudni felvásárolni

    Kivéve ha igaz amiről egyre többet hallani, hogy egy bizonyos Közel-Keleti országból igen sokan szeretnének ide költözni...
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Amúgy nem csak a devizahiteleseknek kell félni.
    Akinek forintban van a hitele az is törlessze ki minél előbb.

    Ugyanis amikor csődbe mennek a devizahitelesek, akkor megpróbálják eladni a házukat. Ezzel mindenki tisztában van. És hála a csodálatos döntésnek, hogy idén már nem lehet kilakoltatni, jövőre sokkal többen, tehát egyszerre sokan lesznek. Ezt a piac nem fogja tudni felvásárolni, így nagyon olcsók lesznek a házak. Aki most házat vesz, az nagyon buta, inkább menjen albérletbe egy évre. Aztán mikor ezt a rengeteg házat nem tudják eladni, akkor előveszik a forinthitelesek szerződését, és megpróbálják belőlük kivasalni a hiányzó pénzt. Azt pedig mindenki elolvashatja a szerződésében, hogy ha a háza értéke nem fedezi a hitelt, akkor vagy betörlesztést, vagy újabb fedezet bevonását kérhetik. Mindenkitől azt, amit lehet.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • 158 volt a chf, amikor felvettem hitelt. most ~220 ugye, de ha forintban veszem fel, akkor jóval többet fizettem volna eddig is. ha nem veszem fel, akkor 600 év múlva sem mondhatnám el, hogy van egy saját lakásom.
    azt hittem, ha 180-190 huf környékére elszalad a chf, akkor rakat hitel bedől, államcsőd, stb... fizetni még tudom, de már nem olyan vidáman. :)
    sírni meg lehet ezerrel, de aki nagyon sír azt elküldeném egy kis "továbbképzésre" uránt bányászni, vagy afrika közepére vmi kevésbé nyugis országba.
    azt meg aki a 2 kezével "árut" termel azért nem kellene összehasonlítani azzal aki szellemi terméket állít elő. ha nem lennének "lusta" gondolkodó emberek nem lenne kerék, áram, számítógép, stb... kimehetek kapálni a mezőre, de ha veszek egy traktort és azzal tolom asszem jobban járok vele. :P
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • ha 1 napi munkájáért annyit fizetnél neki, amennyit te magad kérsz egy napi munkádért.


    Mikor dolgoztattál utoljára egy villanyszerelővel, vagy vízvezeték szerelővel? Vagy egy olyan kőművessel, aki egyenes falat is fel tud húzni? Vagy olyan festővel, aki szépen dolgozik. Nem a szomszéd Lacika, aki a jó drágán vásárolt diszperzitet felönti a falra, és miközben szétteríti, a felét a földre keni, a másik felét hazaviszi a ruháján. Egyrészt a túltelített építőiparban nagyon ritkán találsz igazi szakit, másrészt, ha mégis találsz, akkor a jövő nyáron tud rád időt szakítani. Ami árban azt jelenti, hogy ha valami időben húzósabb munkát elvállal, akkor is 25e/óra alatt nem kapsz ajánlatot. De lehet hogy egy ötperces melóról is benyújtja ugyanerről az összegről a számlát. Persze ha már számla, akkor +10%+Áfa...
    Ha nem lenne tériszonyom, én is visszamennék villanyszerelőnek, de így marad a kevésbé zsíros webfejlesztés.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Es masrol sem fog szolni az leet mint az ugyeskedokrol.


    Miért most nem ez van?

    Egyre többen, annyi gyereket szülnek olyan hamar ahogy csak lehet.

    Na meg a mértéktelen lopás, minden szinten, pályázatokon keresztül már hungarikum.
    Mutasd a teljes hozzászólást!

  • Amúgy a legnagyobb segítség az volna, ha a forint visszaállna a


    Onzo vagyok.
    Szerintem csak egy onzo tarsadalom maradhat fent.
    Inkabb keruljon tobbe a devizasok bukasa mint a tamogatasuk.
    Mert ha szokast csinalunk a tamogatasokbol, akkor raszoknak. Es masrol sem fog szolni az leet mint az ugyeskedokrol.
    En megtudtam allni, hogy nem koltekeztem tul.
    Mas is tegye ezt.

    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • "Amit az en adombol fizetnenek."

    És még sok mást is. A bedőlt devizásokat nem jókedvében segíti a kormány. Ha túl sokan bukják el a lakásukat, akkor drágább lesz őket életben tartani (a Te adódból!), mint ez a kis alamizsna, amivel az éhhalál innenső oldalán tartják a szerencsétleneket.
    Amúgy a legnagyobb segítség az volna, ha a forint visszaállna a régi árfolyamra, ugye ugye. De ez még drágább lenne az országnak. Mert kábé úgy jutottunk ide, hogy többek között a hitelesek adóját is rosszul használtuk fel. Akinek épp viszik a lakását a gyenge forint miatt, annak joggal fordul meg a fejében, hogy miért is kellett 13.havi zsebpénz, meg autópálya, négyesmetró és a többi -amúgy klassz dolog- hitelből, illetve az ő adójából?
    Ha viszont már úgy alakult, hogy a lakosság jó része élvezi ezeket az erőn felül bevállalt dolgokat, akkor nem érzem olyan soknak azt a párezer szerencsétlent megsegíteni, akik emiatt kerültek szopóágra. És még mindig ott a többség, aki szó nélkül fizeti a kétszeres törlesztőt, mert belefér. (én is)
    Egyébként van egy rossz érzésem, hogy a kormány még jobban le akarja rántani a forintot, és érzik előre, hogy valamivel majd kompenzálni kell a sok koldust. Mert így kevesebb ember fog szívni, mintha csak annyit költene az ország amennyit megengedhet magának. (és a Forint végre erősödne)
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Egy dolgot kellene megérteni: a szocializmusnak vége van. Egyszer és mindenkorra. Ennek pedig sok-sok érdekes következménye van. Pl.

    1. Nincs hiánygazdaság. Nem neked probléma hogy nincs pék aki megsüsse a kenyeret, hanem a péknek probléma hogy eladja neked a kenyeret miközben még 30 másik pék is szeretné eladni neked az áruját.

    2. Ez azt is jelenti, hogy a termék megtermelése még messze nem jelenti azt hogy révbe ért a dolog, azt bizony el is kell adni. És gyakran ez a nagyobb feladat. És hiába csinálsz te nagyon szuper terméket ha a vevő nem a te termékedet ismeri hanem a konkurenciáét. Akkor is buksz ha a másik termék drágább és rosszabb minőségű. Itt lép be a képbe a marketinges és a webprogramozó.

    3. Ez azt is jelenti, hogy nagyon nem mindegy hogy tudd épp miből mennyit érdemes venni/termelni/eladni. Min mennyi a profit és mennyi az ehhez befektetett tőke/munka igény. Ehhez kellenek a jó ügyviteli szoftverek.

    4. Nem az határozza meg a fizetés értékét hogy mennyire "érdemli meg" az adott munkakört betöltő ember a fizetését, hanem az hogy mennyibe kerül az illető a munkaerőpiacon, illetve hogy kitermeli-e a bérköltségét. Ráadásul az sem mindegy, mennyire "csereszabatos" az illető. Egy bolti árufeltöltő helyére bármikor odatehetsz egy másikat, az centire ugyanazt a melót fogja elvégezni a pénzedért. Egy szoftver vezető programozójának cseréje már picit komplexebb probléma lehet. Egy vállalat vezérigazgatójának a cseréje meg még inkább. Nem véletlenül vadásznak a fejvadász cégek ezekre, ahelyett hogy az utcáról kérnék meg Pistikét hogy ugyan már irányítsa el a Microsoftot...
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Igen. Ez igy mindegy. De nem mindegy mennyit kap a munkajaert.


    Neked miért nem mindegy, hogy ki mennyit kap a munkájáért?

    Vagyis mennyit var el. A programozas tul volt lihegve.(fizetve)


    A mennyit kap és a mennyit vár el között szinte mindenkinél szakadék szokott lenni, kinél kisebb, kinél nagyobb. Ha reális az elvárása, vagyis van rá fizetőképes kereslet, akkor kicsi a szakadék. Ha irreális az elvárása, attól még nem kapja azt meg, ha nincs rá fizetőképes kereslet. Ha még így is van rá kereslet, akkor nem irreális az elvárása...

    Annó tanítottam leendő fodrászokat számítógép használatra, az iskolában, éventek kikerült 60 képzett fodrász, amikor a piac évente 5 fodrászt tudott felszívni. A logikád szerint ezért a fodrászok fizetését le kellene csökkenteni, mert túl sok van belőlük.

    A piac véleménye szerint pedig lesz egy csomó középszerű fodrász középszerű fizetéssel, kevés várakozással fogadnak, lesz sok, akikhez akármikor mész, üres a székük, és lesznek bőven, akik nem tudnak elhelyezkedni a szakmában, nekik nem lesz fizetésük és lesznek felkapott fodrászok, akiknek hónapokra előre tele van a naptáruk... nekik mind azonos fizetést adnál? Nyilvánvaló, hogy a felkapott fodrász akár tízszeres összeget is elkérhet az ügyfeleitől, mint a város legrosszabb fodrásza. Mivel indokolnád meg, hogy azonos pénzt kérjenek, amikor a munkájuk minősége nem azonos?

    Amíg nem monopol helyzetről beszélünk, addig hagyni kell a piacot a maga útján járni.

    Az "én megmondom, hogy hogyan is kell ennek lennie" mentalitás egészen addig jó, amíg szájkaratéről van szó, vagy a bot kellemesebb oldalán vagy. De amint téged üt a bottal valaki, hogy minek ennyi CNC gép javító, egy is sok, nemhogy kettő, és hatóságilag maximalizálná a fizetésed, akkor már nem tetszene a játék...

    De visszásnak tartom az örökös sirást, panaszkodást.


    Pedig Te is ezt teszed...

    A targoncas komam meg mindig sir, hogy 150E forintbol kell 100E torlesztenie.


    Ennek mi köze van ahhoz, hogy a fizetésügyileg mennyire van túl vagy alulértékelve? A magyar nép jó része pénzügyileg alulképzett, ez független attól, hogy mi a szakmája.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Nem nézek le senkit.
    De visszásnak tartom az örökös sirást, panaszkodást.

    Teljesen mindegy, hogy a munkája eredményeképpen kenyér, weboldal, cipő, működő iskola vagy új szociológiai összefüggés keletkezik


    Igen. Ez igy mindegy. De nem mindegy mennyit kap a munkajaert.
    Vagyis mennyit var el.
    A programozas tul volt lihegve.(fizetve)
    Egy kicst kezd be allni a dolog.

    Azert irtam, hogy a valsag helyre rakja a dolgokat. Mert pl ami edig volt az epitoiparban az nem volt jo.
    Nem volt jo, hogy emberek bevallaltak hitelt a jovedelmuk 80%-ra.
    Ebbol "duborgot" az epitoipar.
    Nem jo hogy sok (pl targoncas) haveromnak gyorsabb interne, jobb mobilja, tobb tv csatornaja van mint nekem.
    Nem azert mert nem tudnam megfizetni, hanem mert realisan koltok.
    A targoncas komam meg mindig sir, hogy 150E forintbol kell 100E torlesztenie.
    Es most varja a deviza hitel tamogatast.
    Amit az en adombol fizetnenek.

    Elfogadom, hogy az ember jobbat szeretne. De realisan kellene koltekezni.


    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Ok.

    De azt ugye tudod, hogy hany munkanelkuli van es abbol hany diplomas.
    A friss diplomasok 40% munkanelkuli.
    A nagyreszuk bolcsesz...
    Sot mar jogaszbol is telitve a "piac"
    Jo lakatos, gepeszmernok, villamosmernok meg hianycikk.

    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Nem, csak ha elszaporodnak a nem termelok, akkor nem lesz aki mukodtesse a rendszert.


    Ha kap állást és van ki kifizeti a munkáját, akkor termel. Teljesen mindegy, hogy a munkája eredményeképpen kenyér, weboldal, cipő, működő iskola vagy új szociológiai összefüggés keletkezik.

    Papolsz a lenézésről és az értékekről, miközben lenézel egy csomó embert...

    Szerinted az evente vegzo rengeteg szociologus, andragogus, bolcsesz, komunikacios-marketinges allastalan diplomasok vagy okj-s webfejlesztok fogjak eloteremteni az en nyugdijamat?


    Remélem tudatosult benned, hogy amikor nyugdíjba kerülsz, akkor nem az akkori aktív munkavállalók teszik össze a nyugdíjadat nagyobb részét, hanem abból fogsz megélni, amit most a magánnyugdíjpénztárba teszel, vagy egyéb módon megtakarítasz. Senki nem fogja előteremteni a nyugdíjadat, erre építs.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Szerintem kicsit leegyszerűsíted a dolgokat. Hiába lenne valaki pék, aki most mondjuk bölcsész lett helyette, ha nincs több pékre szükség. A bölcsész meg amúgy sem bölcsészként fog elhelyezkedni, hanem vmely más (szak)diplomás helyét fogja elfoglalni.

    De! Az "ingyenélők" abból tartják el magukat, hogy a társadalom fogyaszt. Nem csak konkrét terméket, hanem információt, szolgáltatást, stb-t. A TV-t nézi a pék is, ahhoz meg kell bölcsész, meg marketinges aki a reklámot adja, meg közgaszdász, aki kiszámolja mennyit érdemes reklámra költeni és így tovább.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • ...webfejlesztok fogjak eloteremteni az en nyugdijamat?

    Amire oda kerülnénk felviszik a nyugdíjkorhatárt 85 évre, aki megéli az félreteheti, a temetésre jól jön majd
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Nem kötelező cipészhez járni, se pékhez, se bölcsészhez, se webprogramozóhoz


    Nem, csak ha elszaporodnak a nem termelok, akkor nem lesz aki mukodtesse a rendszert.
    Szerinted az evente vegzo rengeteg szociologus, andragogus, bolcsesz, komunikacios-marketinges allastalan diplomasok vagy okj-s webfejlesztok fogjak eloteremteni az en nyugdijamat?
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Erre mondom, hogy a valsag helyre rakja az ertekrendeket...


    Válság nem teszi helyre az értékrendeket, csak mozgatja azokat, és bizonyos szakmák esetén közelíti ahhoz, bizonyos szakmák esetén távolítja attól, ami a Te elképzelésed a világ helyes működéséről. A világnak az a szerencséje, hogy nem az elképzeléseid szerint kell működnie.

    A jelen válság tipikusan a kétkezi munkásokat érintette leginkább, mivel a biztos jövőt hátrányosan érintette a válság, az emberek pedig elkezdtek félretenni ahelyett, hogy feltétlen nem szükséges dolgokat (nagyobb lakás, újabb autó, újabb műszaki berendezés, stb.) vásároltak volna, a szükséges dolgokból pedig olcsóbbat kerestek (élelmiszer, ruha, kopó és fogyó dolgok, stb.).

    Egy atlagos (web) programozo, befektetesi-biztositasi ugynok helye a pek es cipesz alatt kell, hogy legyen a gazdasagi letran. A sok felesleges bolcseszrol nem is beszelve.


    Az emberiség már jó néhányszor kipróbálta a tervgazdálkodást, kipróbálta, hogy mindenki a képességei szerint dolgozik és az igényei szerint fogyaszt, de nem jött be.

    Nem kötelező cipészhez járni, se pékhez, se bölcsészhez, se webprogramozóhoz. Ha mégis kell egyedi cipő, finomabb kenyér, egy jó beszélgetés vagy egy weboldal, akkor van választék. Felnőtt emberek vagyunk, ha túl drágának tartom a cipészt, keresek másikat vagy magam javítom meg a cipőm, ha a cipész túl drágának találja a weboldal árát, akkor keres egy másik webprogramozót, vagy maga csinálja meg a weboldalát. Szabad ország szabad piacáról beszélünk.

    Azok akik a valos gazdasagot mukodtetik, hozzaadott ertekkel.


    Ezek kicsodák és miért pont azok, miért nem pont mások? :)
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Erre mondom, hogy a valsag helyre rakja az ertekrendeket...

    Nem feltétlen a válság hatása bevétel csökkenésem - legalább is nem közvetlenül*. Szabadúszóként valahol az alkalmazotti bruttó fizetés és a nagy cégek óradíja közt tudok kalkulálni. Így éri meg nekem is és a megbízóknak is. Ebből még tudok tartalékolni a szabadságra és az üresjáratokra is.
    Alkalmazottként viszont kevesebbet keresek, de azt biztosabban. Nincs olyan, hogy egy hosszú project végére gondot jelent a számlák kifizetése. Nem az én gondom. Cserébe viszont kevesebb jön kézhez. Ez van.

    * én olyan multiknak dolgoztam, akikhez a válság ilyen szinten még nem gyűrűzött be. Megérzik és lehet, hogy csökkentenek is a kiadásokon, de addig nem jutottak el, hogy futó projecteket állítsanak le. Mire ez bekövetkezne, addigra véget is ért a dolog (legalább is lassan így lesz).
    És bár továbbra is lett volna melóm, meguntam a czigányéletet.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • A pék, vagy cipész, vagy burkoló, villanyszerelő stb. akkor lenne megbecsülve, ha 1 napi munkájáért annyit fizetnél neki, amennyit te magad kérsz egy napi munkádért.


    Na ne viccelj mar! En fejlesztokent azert kapok annyit, amennyit, mert 12 eves korom ota szabadidom nagyobb reszeben szamitogep elott gornyedek, konyveket, mindenfele leirast olvasok, hogy a tudasomat bovitsem es naprakeszen tartsam. Egy cipesz, burkolo vagy villanyszerelo ehhez kepest mennyi idot kell onkepzesre forditson?

    Vagy ugy gondolod, hogy a fejleszto munkaja konnyebb? Azert, mert fizikailag nem faraszto, nem piszkolom ossze a kezem, attol csupa szorakozas, mi? Vagy nem veszelyes az egeszsegemre a munkam? (RSI, szemromlas, aranyer... vegbelrak )

    A munkad erteket a piac hatarozza meg, "a havi béred" nem egy kobevesett osszeg. Ha tul sokat kersz, nem kellesz senkinek. Nem fair visszaelni masok tudatlansagaval, es igy kerni el aranytalanul nagyobb osszegeket, de van eleg ceg ezen a teruleten, senki sem akadalyozza meg a tisztelt ugyfelt, hogy utanajarjon az araknak...

    Regota figyelem a hozzaszolasaidat, latszik, hogy raersz es szoktal ordas marhasagokat irni. Altalaban nem szolok semmit, de ez a hozzaszolasod az osszes kozul talan a legdurvabb!


    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Na ne viccelj. Az hogy jó szakmunkás legyél (mondjuk pék) kb. 3 év szakközépiskola. Az hogy valóban jó programozó legyél és ne szemetet gyárts úgy 10 év az iskola után. Persze itt a programozásba a programtervezést is beleveszem nem csak a kódolást.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Ezt most én sem értem. Mi az, hogy "nem szép dolog sokat kérni"?
    Mindenki annyit kér, amennyit akar.
    Ha nem tetszik, akkor hívok másik festőt. A festő meg hív másik webprogramozót. Azon meg nem kell kiakadni, hogy én sokkal többet kérnék egy napi munkáért, mint amennyit ő kérne tőlem. Talán haverok vagyunk, vagy mi?

    Én is aránytalanul sokat fizetek az autószerelőmnek, mert rohadtul nem értek hozzá. Vagy a fogorvosnak.

    Nekem több szakmám is van. És tiszta sor, hogy festőként (amihez nagyon értek, és egy különleges alfaját űzöm) napi 50-et szoktam kérni. (és nem érdekel, hogy hidegburkoló a megrendelő vagy egy ügyvéd) Programozóként, meg csak napi 10-15-öt. -mert ez utóbbit szeretem csinálni, és olyan területen dolgozom, aminek nincs ára. (VBA)
    (persze csak hétvégi munkákról van szó, mert amúgy én is beosztott vagyok egy softcégnél)

    A válság meg nem hiszem, hogy helyreteszi a dolgokat. Pont az építőipar esett a legnagyobbat. Pedig azok aztán "dolgoznak". (hozzánk képest legalábbis)
    De ez is úgy van, hogy az ötletek közben termelődnek, és ha egyszer lesz pénz, akkor majd egyszerre akar mindenki mindent. Vagyis behozzuk a lemaradást.

    szerk: személyes tapasztalatom a válságról eddig szerencsére nincs. (a CHF törlesztője ugrott meg, de még bőven belefér)
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Az ár nem csak a munkával töltött idő függvénye.
    Pl egy oracle szakértő aki 10 évet töltött azzal hogy megtanulja és tegyük fel hogy kevesen rendelkeznek olyan tudással mint ő, teljesen jogosan kér el 10-20x-os díjat mint egy sima fejlesztő.
    Meg ugye a tapasztalat is befolyásolja.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Atlagos kodolas brutto 1000 forint/ora.(mindegy hogy php, vagy asm, vagy delphi)


    Hol? Pécs környékén a legolcsóbb fejlesztő cég is nettó 3000 / óra árban számol. De dolgoztam olyan helyen is ahol nettó 6000 /óra volt.

    Maga a web fejlesztes mint olyan (az esetek 99%-ban) egy jo szakmunka alatt van.

    Lehet félre értjük egymást, de a fejlesztés alatt én programozást, html / css kódolást értek. A cms telepítés, beállítgatás nem az. Vagy nem értem mire mondod a 99%-ot.
    Mutasd a teljes hozzászólást!
  • Most lilaködös jóslatba bocsátkozok:

    Már egy ideje trend, de ez még szélsőségesebben elő fog jönni:

    Vannak programozási munkák, amik repetitívek, unalmasak. Ezek azért repetitívek és unalmasak, mert a jelenlegi toolok túl alacsonyszintűek az adott problémához. Ilyenkor az a természetes, hogy kialakulnk a magasabb szintű toolok. Pl. eleinte lehet, hogy a hardcore C programozó layoutolta a felhasználói felületet. Később a felhasználói felületet HTML-ben layoutolta valaki, stb... Ez tovább fog erősödni. Bizonyos dolgok, amikhez ma még programozás kell, nem is igazán programozás által lesz megoldva, hanem inkább valamiféle konfigurálás által. Vagy hívhatjuk programozásnak, de magasabb szintű lesz és deklaratívabb. Az a szó, hogy 'programozó' egyre megfoghatalanabb lesz, akkora lesz a különbség tudásban a szélsőértékek között. A hardcore programozóból csak kevés kell majd, sajnos jóval kevesebb mint amennyi ember a főiskolákban és egyetemeken végez. Scripterekből, 'informatikusokból' több kell, és lesznek sokan 'advanced felhasználók' is. Viszont a hardcore programozók minden eddiginél jobban meg lesznek becsülve és minden eddiginél nehezebb dolguk lesz. Ugyanis engine-ket írnak, amelyek annyira intelligensek lesznek, hogy kitalálják a scripteker gondolatait is, generikusan optimalizálnak helyettük, stb... A 'heavy liftinget' elvégzik helyettük az 'engine'-ben.

    Pl. ezzel összekattinthat magának valaki egy weboldalt:
    Weebly is the easiest way to create a website, store or blog

    Én is erre a tendenciára teszem a voksom: olyan cuccon dolgozom, aminek az a jelmondata, hogy 'data management for people'. Elvégzem a heavy liftinget az emberek helyett. Pl nem kell tudniuk arról, hogy van olyasmi, hogy 'index', egy tábla oszlop lehet többnyelvű, a felhasználói felület intelligensen 'generálódik', intelligens automatikus form validálás, mindenre van jó default viselkedés, mindent el lehet végezni klikkelésekkel, a táblák és oszlopok nevét át lehet nevezni, az mindenhol átneveződik, sőt mindenki a saját nyelvén látja, mivel a táblák és oszlopok neve pont 'többneylvű', intuitív és kvázi demokratikus (részben alulról építkező) felhasználó jogosultságmenedzsment, könnyű kollaboráció, stb..., stb...
    Mutasd a teljes hozzászólást!
abcd