Keresőfeltételek

  • Keresőkifejezés
  • Keresés helye

A keresés összesen 1282 találatot eredményezett.

Beperlik a bezáró magyar programozóiskolát a korábban ott tanulók 2024.03.07.
... elhelyezkedni, mint egyébként lett volna. Kérdés, hogy ... perüket. Időközben egyébként egy másik programozóiskolaa, a CodeBerry is bejelentette bezárását, hasonlóan kevés időt hagyva diákjaik számára a képzések kifutásának. Ugyanakkor ők nem kínáltak állásgaranciát, így ennek kapcsán a náluk tanulók nem élhetnek majd panasszal - függetlenül attól, hogy lehet, hogy a képzéseket végül nem tudják majd munkaszerzésre használni.
A Stack Overflow válaszait is megkapja a Google Gemini nevű mesterséges intelligenciája 2024.03.04.
... bevételekből. A Stack Overflow egyébként azt mondja, hogy a még tavalyvaly bejelentett OverflowAI kezdeményezése - aminek célja mesterséges intelligencián alapuló funkciók elérhetővé tétele magán a Stack Overflow-n is, és amely ügyben eddig semmi látható előrehaladás nem történt eddig - a Google segítségével fog megvalósulni. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy lényegen a Gemini szolgáltathatja majd az említett bővítéseket is a SO számára - bár ennek részlete..
Befellegzett a programozóknak, nem lesz szükség rájuk - mondja az Nvidia elnöke 2024.02.27.
... Carmack. A mostani egyébként nem az első alkalom, hogy az Nvidia vezetője arról beszél, hogy az MI lényegében feleslegessé teszi majd a programozókat és a programozást. Huang persze a mesterséges intelligenciák tanítására és futtatására használt chipek jelenlegi legnagyobb gyártóját képező vállalat első embereként alapvetően érdekelt abban, hogy a világ ebbe az irányba mozduljon el - de ez nem jelenti sem azt, hogy meglátásai feltétlenül helytelenek, sem azt, ..
Újabb magyar programozóiskola jelentette be: lehúzzák a rolót 2024.02.19.
... kereslet csökkenése egyébként nem csak a juniorokat érintikntik, és nem csak a magyar piac sajátossága. Az elmúlt évben számos technológiai nagyvállalat is igen jelentős elbocsátásokat jelentett be ezen a munkaterületen, és egy közelmúltbeli felmérés szerint egyre nehezebb lesz a fejlesztőknek állást találniuk, ami mögött sokan részben a mesterséges intelligencia térhódítását látják.
AMD kártyákon is futtathatóvá váltak a CUDA-ra épülő kódok 2024.02.13.
... függően)] A ZLUDA egyébként nem teljesen új projekt, mertmert a mögötte álló fejlesztő korábban már évekig dolgozott rajta, de az elmúlt három évben nem tette közzé az új fejlesztéseket. Elmondása szerint a szóban forgó időszakban az Intel, majd az AMD is felvette vele a kapcsolatot (és vélhetően egy ideig finanszírozták a könyvtár fejlesztését chipjeikhez - a szerk.), de végül a közelmúltban mind kihátráltak mögüle. Ezek után döntött úgy a fejlesztő, hogy k..
Megszünteti a régi Internet Explorer-ek támogatását a jQuery 4.0 2024.02.09.
... isNumeric és néhány egyéb függvény eltávolítása. Ezek márár korábban ki lettek jelölve erre, és nem volt javasolt használatuk, de most tényleg végleg elérhetetlenné váltak. Szintén változik a focusin és focusout, illetve focus és blur események sorrendje, ami eddig böngészőfüggő volt, de mostantól minden környezetben azonos módon fog működni - a böngészők egységesítésének hála. Ugyanakkor ez a sorrend más lesz, mint amit a jQuery eddig néha a natív sorrend fel..
Valaki csinált egy komplett 16-bites emulátort Excel-ben 2024.01.29.
... Hasonló projektek egyébként nem teljesen ismeretlenek, hiszen korábban arra is volt példa, hogy valaki a Minecraft-ben épített egy komplett PC-t, sőt, egy játékkonzolt is, amin tényleg lehetett egyszerűbb játékokat is futtatni.
Elhunyt a programozó, akinek a pontos időt köszönhetjük a neten 2024.01.24.
... 1)] Mills nevéhez egyébként az NTP megalkotása mellettt a Fuzzball nevű szoftver kidolgozása is fűződik, ami az első internetes routereket is működtette, később pedig részt vette a ma már nem használt File Transfer Protocol (FTP), illetve a még mindig aktív használatban lévő PING kidolgozásában is. Mills eredményeit széles körben elismerték, és ennek keretében olyan elismeréseket kapott, mint például az Association for Computing Machinery (ACM) díja 1999-ben, ..
Új kvantumprogramozási fejlesztőkészletet adott ki a Microsoft 2024.01.17.
... akarjuk őrizni őket, mert egyébként a böngészőablak bezárásakoror azok elvesznek). Az Azure Quantum Development Kit (QDK) 1.0-ról további információkat itt és itt lehet olvasni.
Egyre nehezebb lesz állást találniuk a szoftverfejlesztőknek is? 2024.01.15.
... technológiai cégek közül egyébként a Google éppen a múlt hétenen jelentett be egy újabb elbocsátási hullámot, de az Amazon és a Meta is jelentős számú munkaerőnek köszönte meg eddigi részvételét csapatában az elmúlt napokban. Mindegyik vállalat jelentős leépítéseket hajtott végre a múlt év elején is, és egyelőre nem látni, hogy a folyamat iránya megfordulna belátható időn belül. Neked mi a véleményed erről a témáról? Szerinted is egyre nehezebb lesz jó állást ..
Súlyos sebezhetőség van az IBM Db2 adatbáziskezelőjében - azonnal foltozni kell 2024.01.09.
... futtatását azonban már egyébként sem támogatja. A vállalat ... letölteni. A Db2-ben egyébként alig pár hónapja már találtakltak pár hasonlóan súlyos sebezhetőséget, amik akkor többek között rosszindulatú kód futtatására is lehetőséget adtak a támadók számára.
Meghalt Niklaus Wirth, a Pascal, az Euler és az Oberon programozási nyelvek kitalálója 2024.01.04.
... megírására ihlette). Wirth egyébként később dolgozott a kaliforniairniai Xerox PARC kutatóközpontjában is, ahol a később a mac OS-t és a Windows-t is megihlető első grafikus felhasználói felületet részben az ő korábbi programozási nyelveinek alapötleteit felhasználva valósították meg. [img(niklaus-wirth.jpg;Niklaus Wirth a Xerox PARC kutatóközpontjában;;;1)] 1999-ben egy aszteroidát, a 21655 Niklauswirth-et is elnevezték róla, és nevéhez fűzödik az Exten..
Már csak pár nap maradt a 2FA bekapcsolására a GitHub-on 2023.12.29.
... életbe. A felhasználók egyébként számos módszert használhatnaktnak a többfaktoros azonosításhoz, beleértve az SMS- és a hardverkulcs-alapú megoldásokat is. Azoknak, akik kizárólag csak olvasni akarják a kódtárakat, továbbra sem lesz szükségük a kétfaktoros azonosítás bekapcsolására - bár saját adataik védelme érdekében ez ettől függetlenül erősen javasolt számukra is.
Havi (!) 12-23 milliót is kereshetnek a mesterséges intelligencia fejlesztők 2023.12.25.
... összeg körüli pénzt egyébként állítólag pl. az Nvidia iss megfizeti mesterséges intelligencia fejlesztőinek - ott ugyanis a legjobbak szintén 400.000 dollár körüli éves juttatáscsomaggal számolhatnak ebben a munkakörben. Az irdatlan fizetések oka a Bloomberg szerint, hogy jelenleg óriási rés tátong a mesterséges intelligencia szakemberek iránt mutatkozó kereslet, és az ahhoz valóban értő, azokat fejleszteni képes szakemberek között. Ráadásul az előrejelzés szer..
Bezár az egyik ismert magyar programozóiskola - mondjuk miért 2023.12.19.
... a magas infláció és egyéb gazdasági nehézségek folyamatosos kihívás elé állítottak minket. Ezek a romló gazdasági körülmények a munkaerőpiacot is befékezték, ami komoly hatással volt az üzleti modellünkre". [img(green-fox-academy.jpg;(fotó: Green Fox Academy);;;1)] Utóbbi lényegében azt jelenti, hogy az iskolából kikerülő programozókra már nem mutatkozott akkora igény a cégek részéről, mint a megelőző években. Ugyanakkor szerintük "az IT iparágnak szüks..
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.