A Microsoft a héten bejelentette, hogy hivatalosan is elérhetővé tette SQL Server nevű adatbáziskezelő rendszere legújabb verzióját. Az új Microsoft SQL Server 2022 újításai körül Redmond elsősorban az Azure-támogatással, illetve -integrációval kapcsolatos fejlesztéseket emeli ki, de az azok számára is hoz újdonságokat, akiket a felhő nem annyira hoz lázba.

Ezek közül az egyik legérdekesebb az új Query Store Hints, amik lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy query hinteket adjanak meg bizonyos lekérdezésekhez, amiket az SQL Server automatikusan alkalmazni fog majd ezekre beérkezésükkor. Így az üzemeltetők és fejlesztők úgy tudnak finomítani és gyorsítani a lekérdezések végrehajtásán, hogy ehhez magukat a SQL parancsokat, illetve az azokat indító alkalmazásokat nem kell módosítaniuk.

Szintén a lekérdezések gyorsításának célját szolgálja egy másik fejlesztés, az Intelligent Query Processing is, aminek lényege, hogy a paraméterektől függően képes több változatát is gyorstárazni a lekérdezési terveknek (query plans), és ezek közül mindig a legoptimálisabbnak tűnőt alkalmazni az éppen aktuális lekérdezés végrehajtásában.

Ezzel szemben az új Ledger for SQL Server funkció nem a gyorsaság, hanem a biztonság növelésére használható fel. Használatával ugyanis biztosítható az adatbázisokon végrehajtott tranzakciók egy olyan, hitelesített nyilvántartása és láncolata, ami lehetetlenné teszi a módosítások történetének meghamisítását, illetve azonnal észlelhetővé teszi ezt. A funkciót a belsős illetéktelen módosítások leleplezésére éppen úgy lehet használni, mint rosszindulatú külső támadások észlelésére, illetve az audit céljaira is alkalmazható.

A Microsoft SQL Server 2022 további újdonságairól részletesen innen elindulva lehet olvasni.