A Rust fejlesztése mögött álló alapítvány a napokban jelentette be, hogy egy igen komoly támogatást kapott a nyelv biztonsági aspektusainak megerősítésére. Az Open Source Security Foundation (OpenSSF) ugyanis 460 000 dollárral finanszírozza egy külön biztonsági csoport létrehozását az alapítványon belül, aminek feladata kizárólag a Rust biztonságosabbá tétele lesz.

Bár a Rust-ot már eleve biztonságosabbnak tartják, mint pl. a C vagy a C++, valójában csak bizonyos típusú - elsősorban a memóriakezeléssel összefüggő - hibák ellen nyújt védelmet használata. Más szempontokból ugyanakkor jelenleg éppen annyira sebezhető, mint klasszikus társai - sőt, egyes vonatkozásokban (mint pl. az ellátási lánc biztosítása) még gyengébb is, mint sok versenytársa.

A most létrehozásra kerülő biztonsági csapat feladata a nyelv ezen aspektusokból történő erősítése lesz. Ennek első lépéseként egy auditot fognak elvégezni, valamint meghatározni azokat a modelleket, amik alapján a leghatékonyabban lehet majd a Rust biztonságosságát növelni. Ez magában foglalja a hozzá kapcsolódó csomagrendszert és ekoszisztémát is, ami szintén sebezhetőségek forrása lehet.