Az Nvidia a hét elején új verzió kiadását jelentette be az erősen párhuzamos feldolgozási műveletek hardveren támogatott gyorsítását végző programozási felületéből. Az új CUDA 11.6 újabb adapterek támogatásának bevezetése mellett néhány fontos funkcionális fejlesztéssel is érkezik.

Ezek közül egyértelműen legfontosabb a 128-bites előjeles egészek megjelenése a támogatott adattípusok között, aminek köszönhetően immár ilyen, illetve ekkora számokkal is natívan lehet számításokat végezni benne. Ez persze csak akkor működik, ha a gazdafordító is eleve támogatja ezt - de ha igen, akkor már a CUDA műveletekben is lehet használni őket.

Ezen kívül egy olyan függvény is bevezetésre került a csatolóban, amivel egy már példányosított gráfban is igény szerint le lehet tiltani bizonyos csomópontokat, illetve a letiltás állapotát le lehet kérdezni utólag. Ezt jelenleg csak kernel-csomópontokra lehet használni, de a szövegezés arra utal, hogy később bővülhet az alkalmazási kör. Szintén továbbfejlesztésre került a kooperatív névterek támogatása is.

Az új CUDA ugyanakkor már nem használható a CentOS Linux 8-as verziójának, aminek támogatása megszűnt.