A Microsoft hétfőn fejlesztői blogjában jelentette be, hogy jelentős változást fog bevezetni univerzális fejlesztői környezet következő kiadásában. A Visual Studio 2022 ugyanis - az IDE történetében először - végre túl fog lépni a 32-bitesség keretein és maga is 64-bites alkalmazássá fog válni.

A környezet ugyanis annak ellenére, hogy lehetővé tette akár a 64-bites programok készítését is, saját maga 32-bites maradt még eddigi legújabb kiadásában is - ez pedig egyre nagyobb problémát jelentett működésében. Következő kiadása azonban végre szakít ezzel a terhes örökséggel, és képes lesz túllépni annak korlátjain, beleértve pl. 4 GB-ra limitált memóriahasználatot is az IDE egyes folyamataiban.

A változás ellenére a Visual Studio-val továbbra is lehet majd 32-bites alkalmazásokat is fejleszteni, de immár szinte lehetetlen lesz a 32-bitesség korlátjaiba ütközni maga a fejlesztőkörnyezet vonatkozásában. A tesztek szerint a Visual Studio 2022 akár több ezer projektből és több százezer forrásfájlból álló megoldást is gond nélkül nyitva tud majd tartani.

A Microsoft egyébként az új verzióban átalakítja majd a fejlesztői környezet külsejét is, ami az eddigiektől némileg eltérő ikonokkal és egy új, kifejezetten a kódok megjelenítéséhez tervezett betűtípussal, a Cascadia Code-dal fog megjelenni. Ezen kívül új témák is várják majd a fejlesztőket.

Szintén újdonság lesz az Azure-ra történő közvetlen fejlesztés teljes támogatása a környezetben, és persze a .NET legújabb, 6-os verziójának minden lehetőségét is ki lehet majd használni belőle. A Live Share révén a fejlesztők valós időben is együtt tudnak majd dolgozni egymással a kódokon, és az IntelliCode képességei is kibővítésre fognak kerülni.

A Microsoft egyelőre nem árulta el, hogy milyen ütemterv szerint tervezi kiadni a Visual Studio 2022-t, csak azt, hogy annak első nyilvános előzetese hamarosan elérhetővé válhat majd - jó eséllyel a jövő hónap végén megrendezésre kerülő BUILD konferencián.