A héten jelent meg a State of JavaScript jelentés legfrissebb változata, amiben annak készítői a nyelvvel kapcsolatos legfontosabb trendeket fogják össze. Az új felmérés szerint - amiben a világ 137 országának 23.765 fejlesztője vett részt - manapság a nyelvvel dolgozók legtöbbje meglehetősen jól keres, és inkább a tapasztaltabb, mint sem a kezdő programozók közül kerül ki.

A kutatásban résztvevő legtöbb JavaScript-fejlesztő saját bevallása szerint évente 50-100 ezer dollár (15-30 millió forint) közötti összeget keres a szkriptnyelv használatával, de rendkívül sokan még ennél is többet 100-200 ezer dolláros (30-60 millió forintos), vagy akár azt is meghaladó bevétellel számolhatnak. Ők adják a JavaScript fejlesztők többségét, és csak a kisebbség keres ennél szerényebb összeget.

A JavaScript-fejlesztők többsége évi 15 millió forint felett keresA JavaScript-fejlesztők többsége évi 15 millió forint felett keres

Tapasztalati szintjüket tekintve is inkább már a rutinosabbak közé tartoznak a JavaScript-fejlesztők, hiszen közülük minden harmadik legalább 10 év tapasztalattal rendelkeznek, és majdnem ugyanennyien vannak az 5-10 éve dolgozók is. A válaszadó fejlesztők között csak a súlyos, alig több mint egy harmados kisebbséget képezte az ennél kevesebb éve a szakmában dolgozók száma, a 2 évnél kevesebb tapasztalattal rendelkezők száma pedig csak 10% körül volt.

Inkább senior, mint sem junior kategóriából kerülnek kiInkább senior, mint sem junior kategóriából kerülnek ki

A legtöbben ráadásul a 100-1000 főt foglalkoztató cégnél dolgoznak, de közel ennyi - majdnem minden ötödik - ezernél is több dolgozóval rendelkező óriásvállalat alkalmazásában állnak. Összességében a válaszadó JavaScript-fejlesztők többsége legalább 50 főt foglalkoztató cégnél dolgozik, és csak kevesen ennél jóval kisebb mikrovállalkozásoknál a nem-reprezentatív kutatás szerint.

A State of JavaScript 2020 jelentés további részletei itt olvashatók.