Bár eredetileg úgy volt, hogy a Microsoft a .NET soron következő, 5.0-s kiadásában egyesíti majd a keretrendszer összes korábbi különálló vonalát, erre egyelőre mégsem fog sor kerülni - írja az entwickler.de. A magazin ugyanis ez valójában csak a következő utáni verzióban, a .NET 6.0-ban történik majd meg.

Ezt a magazin a Microsoft legfrissebb, a .NET platform jövőjét részletező ütemterveire hivatkozva írja, amiben a .NET 5.0-t a cég már elsősorban csak a .NET Core 3.1 utódajként jelöli meg, a .NET Framework 4.8 és a Mono 6.x folytatásaként azonban csak a .NET 6.0-s verzióját ábrázolja. A jelek szerint tehát utóbbi lesz a platform azon kiadása, ami végleg egyesíti majd egyetlen közös vonalban az eddigi különálló .NET változatokat.

Az összes .NET platform egyesítése valójában csak a 6.0-s verzióban fog megtörténniAz összes .NET platform egyesítése valójában csak a 6.0-s verzióban fog megtörténni

Az integrálással meg fog szűnni és el fog tűnni a Xamarin brand is, alapplatformja, a Mono azonban még egy picit megmarad. Ugyanis bár a .NET 6.0-ban már az összes .NET vonal közös bázis-osztálykönyvtárra (BCL) fog épülni és a fejlesztőkészletükön (SDK), illetve fejlesztőeszközeiken (pl. Visual Studio) is osztoznak majd, továbbra is két különböző futattókörnyezet lesz elérhetővé alájuk: a közös/univerzális .NET Core Runtime, valamint a Mono Runtime személyében.

A .NET 6.0-ba az egyesítésen kívül ígér funkcionális fejlesztéseket is a Microsoft, amik közül ütemtervében az előre fordítást (AOT), valamint a Java és Objective-C interoperábilitást emeli ki. Ezen kívül ennek az egységes .NET platformnak már része lesz WebAssembly-alapú Blazor és az addigra szintén elkészülő WinUI 3 is.