A napokban az ISO a C++20-t kidolgozó bizottsága megtartotta utolsó gyűlését Prágában, ahol rekordszámú 252 megjelent mellett elfogadta az immár 35 éves nyelv legújabb változatának specifikációját. Ezzel technikai értelemben lezárult a munka a C++20-on, amit már csak formálisan kell elfogadnia az ISO-nak ahhoz, hogy hivatalosan is a nyelv legújabb specifikációjává váljon.

Ezzel egy kerek három éve megkezdődött munka végére került pont, egyben megnyitásra kezdődött a következő fejezet a nyelv történetében. A C++ szabvány következő kiadása ugyanis a tervek szerint a C++23 nevet viseli majd, és várhatóan mostantól három évre kerül majd a mostanihoz hasonlóan véglegesítésre.

Míg a C++20 főbb fejlesztései a modulok, a co-rutinok, valamint a koncepciók és a tartományok bevezetése volt a nyelvben, addig a C++23 legfontosabb újdonságai a standard könyvtár modularizálása, a hálózati támogatás megjelenése a nyelvben, valamint az ún. executorok lehetnek majd. Ezen kívül a reflection, a mintaillesztés és a contractok területén is előrelépések várhatók - bár kérdés, hogy ezek közül bármelyik is bekerül -e majd végül a nyelv ezen frissítésébe, vagy csak egy későbbi kiadásában jelenik meg.

A C++20 specifikáció hivatalosan még tervezetnek minősülő, de gyakorlatilag már véglegesnek tekinthető változatát az érdeklődők itt találják meg.