Bár az utóbbi évben az Oracle - majd a platformot átvevő más entitások - jelentősen megszaporították a Java újabb verzióinak kiadását, a fejlesztők nagy része köszöni, de megvan a korábbi kiadásokkal is. Több mint két harmaduk ugyanis a platform 8-as vagy régebbi verzióját használja, a legfrissebb verzióra pedig csak alig minden 25. fejleszt közülük.

Ez derül a Snyk kódelemző cég legújabb felméréséből, amiben a Java-ra dolgozó fejlesztők szokásait és véleményét mérték fel a platformról. A több mint kétezer ember bevonásából készült kutatásból kiderül, hogy 64%-uk még mindig a Java 8-ra dolgozik elsődlegesen, 3%-uk pedig még ennél is régebbi, 7-es, illetve korábbi verzióra fejleszt.

Hiába az új verziók, a fejlesztők többsége ragaszkodik a Java 8-hozHiába az új verziók, a fejlesztők többsége ragaszkodik a Java 8-hoz

A Java 9, illetve 10 használata ugyanakkor még ennél is elenyészőbb alig 2-2%-os eredménnyel, és az egyetlen jelentős verziónak a 11-es tűnik, amit minden negyedik megkérdezett (25%) használ. A platform legújabb, 12-es verziójának részesedése szintén elképesztően pici, alig 4%-os volt a válaszadók körében.

A kérdésre, hogy miért nem váltottak az újabb verziókra a legtöbben (51%) azt válaszolták, hogy azért, mert a Java 8 is tökéletesen működik nekik, de sokak a magas költségekkel (32%), a migráció nehézségeivel (30%), valamint az új képességek hiányával (27%) indokolták a régebbi verziókhoz ragaszkodást.

Nem túl meglepő módon a fejlesztők túlnyomó többsége (86%) a Java valamely ingyenes kiadását használja, és csak alig 9%-uk nyilatkozott úgy, hogy egyértelműen fizet a platform támogatásáért valakinek. Ugyanakkor közülük is csak közel minden második (55%) veszi ehhez igénybe az Oracle szolgáltatásait, és összességében közel ennyien más vállalatoknak (Red Hat, IBM, stb.) fizetnek.

A nyelvek közül a megkérdezettek elképesztően nagy aránya (86.9%) még mindig a Java-t használja a JVM-en futó programok írására. A többiek között immár a Kotlin tűnik a legnépszerűbbnek (5.5%), de a Clojure (2.9%), illetve a Scala (2.6%) is viszonylag jelentős bázissal bír ezen csoporton belül.

A Snyk felmérésének további eredményeit az érdeklődők itt olvashatják el.