Bár amikor a Microsoft tavaly felvásárolta a GitHub-ot, sokan a szolgáltatás rövid úton történő tönkremenetelét jósolták, a jelek szerint ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. Az online kódtár ugyanis az azóta eltelt időszakban nem csak, hogy megtartotta felhasználói bázisát, de azt minden korábbinál nagyobb mértékben sikerült növelnie az elmúlt kicsit több, mint egy év alatt.

Ez derül ki a GitHub által a héten frissített State of the Octoverse jelentésből, ami szerint a szolgáltatás használóinak száma immár 40 millió fölé nőtt a megvásárláskori 30 millió körüliről. Ráadásul a regisztráló fejlesztők aktívabbnak is bizonyultak a korábbiaknál, mert 44%-kal többen nyitottak új kódtárat, és 28%-kal többen küldtek be pull request-eket az idei, mint a megelőző év során.

A növekedés némi átrendeződést is hozott a szolgáltatáson legnépszerűbb programozási nyelvek között is. Bár ezek közül továbbra is a JavaScript vezet az első helyen, a felvásárlás óta a második helyről letaszította a Java-t a Python, miközben előbbi a harmadik helyre szorult vissza. Ezzel szemben a PHP továbbra is megőrizte évek óta tartó negyedik helyét, míg az ötödik helyre a C# tört előre, maga mögé utasítva a tavaly még népszerűbbnek bizonyult C++-t.

Az érdeklődők további érdekes számokat a GitHub-ról és a rajta vezetett kódtárokról a teljes jelentésben olvashatnak.