A Microsoft a héten megrendezett Ignite konferenciáján jelentette be, hogy elkészült és elérhetővé tette relációs adatbáziskezelő csúcsmegoldása legújabb verzióját. Az új SQL Server 2019 legfontosabb újítása, hogy teljes mértékben integrálható lett a Hadoop és Apache Spark clusterekkel, de ezen kívül is hoz egy rakás fejlesztést.

Ezek közül az egyik legérdekesebb, hogy immár a tárolt eljárásokból, illetve SQL utasításokból közvetlenül is lehet hívni Java nyelven írt kódokat. Mindeddig a külső nyelvek közül csak az R majd később a Python vált támogatottá, mostantól azonban a Java-ról is elmondható ez, aminek fejlesztésébe egyébként a Microsoft éppen a napokban kapcsolódott hivatalosan is be.

Szintén újdonság a nem-felejtő memóriák támogatása az SQL Server magjában, valamint egy eddigieknél okosabb lekérdezés-optimalizáló is, amitől ráadásul utólag is meg lehet tudni a lekérdezés végrehajtásához felhasznált terv részleteit.

A Microsoft SQL Server 2019 további fejlesztéseiről itt lehet részletesen olvasni.