A Microsoft a héten megkezdődött BUILD konferenciáján - sok egyéb újdonság mellett - egy olyan változást jelentett be újgenerációs Windows alkalmazásplatformjával kapcsolatban, aminek vélhetően minden, arra szoftvereket készítő programozó nagyon örülni fog. Redmond ugyanis közölte, hogy drasztikus mértékben fogja csökkenteni a Windows Store-on keresztül szedett jutalékát, ami azt jelenti, hogy a fejlesztők végső soron több pénzt tudnak majd alkalmazásaikkal keresni.

Jelenleg a Microsoft 30 százaléknyi jutalékot von le minden, a Windows Store-on keresztül megvett szoftver árából és 15%-ot az előfizetési díjakból. A hamarosan életbe lépő változások után azonban a Microsoft mindössze 5%-ra fogja csökkenteni az alkalmazásvásárlások utáni jutalék mértékét, ami azt jelenti, hogy az eddigi 70% helyett az app árának 95%-át fogják a fejlesztők megkapni.

Az új feltételek ugyanakkor csak a nem játék típusú alkalmazásokra vonatkoznak, és azokra is akkor, ha a Microsoft nem saját hirdetésen keresztül adja el a programot. Ha ugyanis végső soron az ő kampányolásának köszönhető a vásárlás, jutaléka - a nyilván még mindig rendkívül kedvező - 15%-ra ugrik majd fel, és a fejlesztők "csak" 85%-ot kapnak majd programjaik árából.

A változásokkal ugyanakkor még utóbbi esetben is a Windows lesz messze a legvonzóbb platform a fizetős programok fejlesztői számára - legalábbis ami az eladások után bevételek mértékét illeti. A konkurens szoftverboltok - a Google Play és az App Store - ugyanis továbbra is az eladási ár csak 70%-át adja majd a fejlesztőknek, akik így egy harmaddal kevesebbet keresnek majd minden eladáson.

Azt, hogy az új árazási struktúra pontosan mikortól lép majd életbe a Windows Store-ban, a Microsoft nem közölte - csak annyit mondott, hogy erre még az idei évben lehet számítani.