Az Oracle a napokban jelentette be az OpenJDK fejlesztőlistán új, Nashorn nevű projektjének tervét, amelynek keretében a Java platform a JavaScript irányába történő megnyitását javasolja. A projekt célja egy olyan JVM-alapú JavaScript-futtatókörnyezet kialakítása lenne, amely a népszerű szkriptnyelven írt kódok futtatását gyakorlatilag közvetlenül a Java alapplatform felett ill. azzal szorosan integrálva tenné lehetővé.

A tervek szerint a Nashorn nem csak egy JavaScript kódokból JVM bájtkód generálására képes - Java-ban írt - fordítót, de olyan könyvtárat is magának foglalna, amely képes lenne futásidőben a JavaScript kódok feldolgozására és értelmezésére, ezen szolgáltatásait pedig a Java környezetben futó bármely program számára elérhetővé tenni. Utóbbi segítségével így tetszőleges a platformon futó program is képessé válhatna a JavaScript-alapú szkriptelés támogatására - ezáltal teljesen megnyitva a Java környezeteket a JavaScript kódbázisok számára.

A Nashorn javaslat elfogadásáról a szavazás jövő héten zárul - a fejlesztési ütemterv ez után kerülhet majd kidolgozásra.