A Microsoft a múlt hét végén hivatalos blogján jelentette be, hogy milyen változatokban is fog megjelenését követően elérhetővé válni közismert fejlesztői keretrendszere következő kiadása. Ezek szerint a Visual Studio 11 - megőrizve a korábbi hagyományokat - alapvetően négy változatban: az ingyenes Express és a kereskedelmi Professional, Premium és Ultimate verziókban fog érkezni; ugyanakkor számos speciális kiadása is lesz majd.

Az Express változatból továbbra is külön kiadás lesz elérhető C#, C++, Visual Basic és újdonságként JavaScript nyelven történő fejlesztéshez is - ezekkel azonban csak Metro alkalmazásokat lehet majd fejleszteni. Ugyanakkor szintén külön - és a platform történetében elsőként - ingyenes kiadást kapnak majd a Windows Phone-ra dolgozó programozók is, és az Azure-alapú fejlesztésekhez is külön Express változat lesz letölthető.

A kereskedelmi változatokban a legnagyobb változás az eddig külön kiegészítést képező, a programok írását a nem kifejezetten programozók számára is lehetővé tevő LightSwitch beépítése lesz, amely mostantól szerves részét fogja képezni a Visual Studio 11-nek.

Az alapértelmezett platform az új fejlesztői rendszerben egyébként a .NET 4.5-ös verziója lesz, ugyanakkor továbbra is lehet majd vele akár a Windows XP-n is futni képes natív alkalmazásokat is írni.