A Microsoft a múlt hét végén minden bizonnyal sok webfejlesztő álmait zúzta porrá, amikor egyértelművé tette, hogy egyelőre nem tervezi bevezetni az elsősorban 3D-s grafikák és animációk létrehozásában kulcsfontosságú WebGL támogatását böngészőiben. A redmondi cég döntését azzal indokolta, hogy a Chronos csoport által kidolgozott specifikáció túl alacsony szintű hozzáférést biztosít a grafikus kártyák funkcióihoz, ami így veszélyezteti a böngésző ill. a webezés biztonságát.

A Microsoft bejelentése gyakorlatilag egyidőben történt a Firefox legújabb, 5-ös kiadásának elkészültével, amely egy a korábbiaknál jóval szigorúbb változatban tartalmazza a WebGL támogatását. Ugyanis míg a böngésző előző kiadása még más tartományokból is megengedte a textúrák betöltését, addig ez a legújabb kiadásban már nem lehetséges.

A szigorítás bevezetése ugyanakkor nem véletlen, hiszen a WebGL-támogatás megjelenése óta eltelt alig három alatt már két igen súlyos, a szóban forgó bővítéssel összefüggő sebezhetőséget is felfedeztek a Firefox-ban, valamint a másik a WebGL-t támogató társában a Chrome-ban, amelyek mindkét esetben komoly behatolási pontot jelentettek a támadók számára a webezők gépére. a sebezhetőségek ugyanakkor nem érintették sem az Internet Explorer-t, sem az Opera-t, mert ezekben nem található meg a WebGL támogatása.

A Microsoft a WebGL helyett a HTML5 Canvas elemének használatát javasolja a webfejlesztők számára, amely szerinte a legtöbb megjelenítési és animációs célra megfelelő - hardveresen gyorsított - teljesítményt képes nyújtani, anélkül, hogy használata sebezhetőség tenné a böngészőket.

Frissítés: időközben egy érdekes fejlemény történt, ugyanis a Microsoft egyik - igaz, nem az Internet Explorer, hanem az Xbox és a Bing fejlesztésén dolgozó - mérnöke személyes blogjában egy kvázi "lázadó" posztot publikált, amelyben kiáll a WebGL mellett, és amiben egyértelművé teszi, hogy szerinte a Microsoft-nak érdemes lenne a szóban forgó grafikai API-t az Internet Explorer 10-ben, vagy a böngésző valamely későbbi kiadásában impementálnia. Érdekes. Majd meglátjuk mi lesz.