Az előző részben megismerkedtünk az X Window System grafikus felülettel, amely tulajdonképpen egy grafikus szerver. Ebben a rendszerben az ablakkezelő programok esetleg grafikus munkakörnyezetek kliens alkalmazások, amelyek kapcsolódnak a szerverhez.

A grafikus felület beállításához nagyon sok eszközt találhatunk Linux alá. Az elterjedt programok közül kettő alapvetően Xfree86 csomagban található meg, de kezdők számára mindkettő nehezen használható. Az xf86config nevű program a beállítás alatt végig szöveges módban tesz fel kérdéseket, amelyeket meg kell válaszolnunk. Vannak olyan kérdések is, melyekre egy átlag felhasználó nem mindig tud választ adni. Ha sikerült rossz helyen hibásan válaszolni, akkor esetleg a monitor egészsége bánja egy rövid füstjellel. A kérdések és a válaszok angol nyelvűek, ezért kerüljük ennek a programnak a használatát, ha kevéssé tudunk angolul, illetve nincs mély hardverismeretünk. Az XF86Setup program már kifinomultabb, de még mindig angol nyelvű, ellenben grafikus felületen történik meg a beállítás. Itt már több segítséget kapunk és kevesebb kérdést. Ha a szöveges felületen működik az egér, akkor általában az XF86Setup képes rögtön használni azt, ellenkező esetben viszont nekünk kell megadni az egér pontos típusát. Általában a fenti program a használatos, ha nincs SaX vagy SaX2. Ezen utóbbi programokat a SuSE fejlesztette ki, és a grafikus felület beállítására szolgálnak. Ezekkel a programokkal nagyon könnyen be lehet állítani az X Window System grafikus szervert, hiszen magyarul is értenek, ezen felül kevés eldöntendő kérdést tesznek fel, nagyon jó az automatikus hardverfelismerés. Mind a négy program egy konfigurációs állományt készít, amelyet majd az X szerver fel fog használni induláskor. Ez az állomány igen sok helyen előfordulhat, érdemes rákeresni az XF86Config nevű állományra a /etc könyvtárban, és ezek között kiválasztani azt, amelyik egy néhány száz soros szöveges fájl. Általában a /etc/XF86Config vagy a /etc/X11/XF86Config helyen találjuk meg. Ennek az állománynak az alapján tesznek fel kérdéseket és várnak válaszokat a fenti programok.

Az XF86Config fájl szerkezete
Mint a legtöbb konfigurációs állomány, az XF86Config is egy hozzávetőlegesen kötött felépítéssel rendelkezik, amelyet ismerve nagyon könnyen módosíthatjuk a grafikus felület tulajdonságait. A fájl fel van osztva szekciókra, amelyek a grafikus felület egy-egy részének működéséért felelnek.

Files szekció

A Files szekció általában a betűfontok elérési útját foglalja magában, itt lehet felsorolni az Xfree86 számára használható betűfontok helyét a FontPath kulcsszó után megadott úttal. Ebből a FontPath kulcsszóból többet is megadhatunk, de soronként csak egyet-egyet. Megadhatunk fontszervert is, ha a helyi hálózatban van ilyen gép, ekkor a "tcp/font.server.hu:7100" megadási formát használhatjuk, ahol a tcp a protokollt jelenti, a font.server.hu a szerver nevét és a 7100 pedig a port számát, ahol a fontszerver démon figyel. Ezen túl megadhatunk az RGB színek névfeloldásához használható fájl elérési útját, így a különféle színnevekből a megadott fájl alapján RGB színkódokat készít. A ModulePath kulcsszó az Xfree86 moduljainak elérési útját adja meg, erre akkor van szükség, ha vannak ilyen modulok. A Files szekciót a konfiguráló programok általában helyesen beállítják.

Module szekció

A dinamikusan (futás közben) betölthető modulokat lehet itt megadni a Load kulcsszó után, amelyből lehet több is, soronként egy-egy.

ServerFlags szekció

Ebben a szekcióban kell megadni a grafikus szerver különféle opcióit, amelyek a működését befolyásolják. Sok opciót lehet megadni, bővebben az XF86Config kézikönyv (man) oldalon találhatunk információkat.

Keyboard szekció

Itt adhatjuk meg a billentyűzettel kapcsolatos paramétereket. Ezt is többnyire helyesen kitölti a konfiguráló program, ahol kiválaszhatjuk a billentyűzet típusát és a nyelvet. Ezeken kívül még nagyon sok egyéb beállíható billentyűzet opció létezik. Érdemes beállítani az AutoRepeat kulcsszó után megadható késleltetési és ismétlési időket, amelyekkel a billentyűzet a reakcióidőnkhöz állítható.

Pointer szekció

A pointer vagyis mutató (eszköz) alatt általában az egeret értjük, így itt állíthatjuk be az egér paramétereit. Hasonlóan a billentyűzethez, itt is a konfiguráló program állítja be az útmutatásunk (vagy a hardverfelismerés) alapján. Ha csak kettő gombos egérrel rendelkezünk, akkor érdemes megnézni a harmadik gomb emulációnak nevezett funkciót. Ez akkor használható, ha csak kettő gombos egerünk van, viszont a Linux alatti programok sok funkciót rendelnek a harmadik gombhoz, amelyek két gombos egérrel elérhetetlenek lennének a harmadik gomb emuláció nélkül. Ez azt jelenti, hogy az egér két gombját egyszerre megnyomva az a harmadik gomb lenyomásának felel meg. Mivel nem tudjuk ugyanakkor megnyomni a két gombot, ezért meg kell adni egy paramétert is, amely a két gomb lenyomása közötti maximális időt jelenti. Ha ezen idő alatt lenyomtuk a két gombot, akkor az harmadik gombnak felel meg, ha ezen túl, akkor két külön kattintásnak.

Monitor szekció

A monitor, illetve a kijelző eszköz paramétereit kell itt megadni, amelyeket szintén kitölt a konfiguráló program. Általában semmit nem kell itt kézzel módosítani, mivel könnyen a monitor egészségét veszélyeztethetjük a hibás értékekkel. Legfontosabb paraméterek a HorizSync és a VertRefresh tartomány, amelyeket pontosan meg kell adni. Ha túl alacsony értéket adunk meg, akkor a saját szemünk ellen követünk el merényletet, mivel a vibráló monitor káros az egészségünkre. Ha viszont túl magas értékeket adunk meg, akkor a monitor sorvégfok elektronikáját tesszük próbára. Régebbi monitorok esetén előfordulhat, hogy ilyenkor halvány füstjelekkel és égett szaggal tudatja lehetőségei határát. Ez újabb digitális monitorok tudják magunkról, hogy milyen tartományban tudnak működni, és egyszerűen lekapcsolnak, ha ezt a tartományt túllépjük. Ilyen digitális monitoroknál nyugodtan próbálkozhatunk a határokkal, régi monitorok esetén csak akkor, ha gyorsabbak vagyunk, mint a fény... :) A másik legfontosabb paraméter a ModeLine kulcsszó, amely után a különféle felbontásokhoz tartozó videókártya felprogramozásához szükséges adatokat kell megadni. Ezeket nagyon nehéz előtanulmányok nélkül kiszámolgatni, de találhatunk rá dokumentációt az Xfree86 mellé adott állományok egyikében. Szerencsére nem is nekünk kell ezeket kitölteni, hiszen a konfiguráló programok ettől a munkától megkímélnek minket.

Device szekció

A Device jelenti azt az eszközt, amely a grafikus képet létrehozza, vagyis legtöbb esetben maga a videókártya. Itt olyan paramétereket kellene megadnunk, amelyeket a legtöbb gyártó nem ír le a dokumentációban, ezért a konfiguráló program adatbázisára kell hagyatkoznunk, amelyben benne van a legtöbb ismert kártya ilyen adata. Ebből következik, hogy ezt a szekciót is kitölti helyettünk a program. A szekciónak nagyon sok opciója van, amelyek mindegyike videókártya függő paramétereket igényel, csak ekkor módosítsuk, ha tényleg tudjuk, hogy mit cselekszünk. Az XF86Config kézikönyv oldalán vagy az Xfree86 dokumentációjában bővebb információkat találunk ezekről az adatokról.

Screen szekció

Ez a szekció írja le, hogy milyen tulajdonságú képet kapunk a monitoron, a "legfapadosabb" xf86config programot kivéve szinte mindent meg tudunk határozni a konfiguráló programmal, de kézzel belenyúlva is remek dolgokat tudunk elérni, ezért ezt a szekciót bővebben kifejtem. A Driver kulcsszó után kell megadni a kapott képet előállító programrész típusát. Megadható itt péládul Accel szó, amelyet akkor kell használni, ha a videókártyát kezelő program képes a kártya funkcióit a grafikus objektumok megjelenítésére használni, ekkor nem a számítógépet használja erre, így gyorsabb a megjelenítés. A Mono szó akkor használatos, ha olyan (nem VGA) videókártyát használunk, amely csak két színt képes megjelentetni, vagyis monokróm monitor esetén is ezt használhatjuk. Ha VGA kártyánk van, akkor a VGA2 vagy VGA16 szavakat kell megadni, amelyek a kettő illetve 16 színű megjelenítést jelenti. Minden egyéb esetben az SVGA szót használhatjuk. A Device kulcsszó mondja meg, hogy ez a Screen melyik videókártyát használja. A Monitor kulcsszó pedig a használandó monitor tudását határozza meg. Érdemes megadni a DefaultColorDepth kulcsszót is, mivel ekkor ezen a színmélységen indul el az X szerver, kivéve ha más paramétert adunk neki parancssorból. Ha a monitor tud DPMS energiatakarékos módokat, akkor használhatjuk a BlankTime, a StandbyTime és a SuspendTime és az OffTime kulcsszavakat, amelyekkel másodpercben lehet megadni, hogy mikor lépjen életbe az adott mód. A BlankTime egyszerűen csak fekete képernyőt ad, de ez a monitornak nagységrendileg semmiféle fogyasztáscsökkenést nem jelent, viszont megakadályozza az otthagyott gép monitorának "beégését". A StanbyTime már jelent egy kis fogyasztáscsökkenést, de innen még azonnal vissza tud jönni a monitor, ha esetleg dolgozni szeretnénk. A SuspendTime az előzőnél több egységet kapcsol le a monitorban, ezen egységek száma a monitor gyártójától függ, de általában várni kell egy keveset, amíg képet kapunk. Az OffTime egyértelmű, ekkor a monitor teljesen kikapcsolja minden részét, kivéve azt, amelyik figyeli a gép felől érkező jeleket, hiszen fel is kell ébrednie, ha szükséges.

Subsection kulcsszó

A Screen szekció bonyolultságát jelszi, hogy benne van még egy szekció, ez szükséges a különféle felbontások és színmélységek kezeléséhez. Ebben a szekcióban van néhány paraméter, amelyet mindenképpen meg kell adni; és természetesen van néhány, amely csak opcionális. Az egyik kötelezően megadandó paraméter a Depth, amely mögötti szám a színmélységet jelenti bitben megadva. Nem minden videókártyához használható minden színmélység, mivel néha vannak hiányosságok. A működés érdekében nézzük meg a dokumentciót, illetve konfiguráló programot használva fel sem ajánlja az az értéket, amit a kártya nem tud. A másik kötelezően megadandó paraméter a használandó felbontások. Ezeket a Modes kulcsszó után kell felsorolni idézőjelben a két érték közé x jelet rakva, például "800x600". Felsorolhatunk több felbontást is, az alapértelmezett mindig a lista elején szereplő érték lesz. A többi között a Ctrl-Alt-szürke minusz és a Ctrl-Alt-szürke plusz kombinációkkal tudunk váltani. Érdemes ezért több felbontást megadni, mert lehet, hogy szükség lesz rá valamikor. Több kötelezően megadandó paraméter nincs, de nagyon sok olyan lehetőség van, amelyekkel kismértékben módosíthatjuk az X szerver működését. A leginkább használatos a Virtual kulcsszó után megadott két szám, amely a virtuális képernyő mératét adja meg. Ennek nagyobbnak kell lennie a fizikai felbontásnál. Ezt a lehetőséget általában vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják a felhasználók... köztes út ritka. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a monitor egy ablak a teljes munkaasztalra, annak csak egy részét látjuk egyszerre. Ha az egeret a képernyő szélére mozgatjuk, és ott egy kicsit tovább húzzuk, akkor ez az ablak mozog a virtuális munkaasztalon. Ennek a virtuális munkaasztalnak a méretei természetesen összefüggésben van a videókártya tudásával, hiszen a mérete függ a virtuális felbontástól és a színmélységtől, amelyek egy konkrét memóriaigényt jelentenek a kártya számára. Hibát nem okozhatunk a rossz adatokkal, de néha előfordul, hogy ilyenkor nem indul vagy esetleg hibásan indul az X szerver. A ViewPort paraméternek csak az előző Virtual kulcsszóval van értelme, mivel ez határozza meg, hogy hol legyen a képernyőnyi ablak bel felső koordinátája a virtuális munkaasztalon. Ha nem adjuk meg, akkor 0;0 lesz.

XInput szekció

Ebben a szekcióban lehet megadni azokat az eszközöket, melyek nem férnek bele az egér és a billentyűzet kategóriába.
Az xset program
Ez a program használható arra, hogy az X szerver elindítása után is tudjunk néhány paramétert változtatni. Parancssroból adhatók meg a paraméterek, amelyek igen bő választékban állnak rendelkezésre. Ezekből a lényegeseket emelném ki, a többi megtalálható az xset kézikönyv oldalán, illetve a dokumentációban.
 
 
-dpms Kikapcsolja a DPMS funkciókat, erre akkor lehet szükség, ha alapértelmezett valamilyen DPMS energiatakarékossági módszer, és például filmet nézünk. Ekkor nem túl szórakoztató minden ötödik percben megmozgatni az egeret, vagy megcsapdosni a billentyűzetet.
+dpms Hasonlóan az előzőekhez, visszakapcsolja a DPMS funkciókat.
dpms Ezzel tudjuk beállítani a DMPS funkciók paramétereit, három számot kell megadni, amelyek sorra a Standby, a Suspend és az Off státusz másodpercben. Ha nullát adunk meg bármelyiknél, akkor az a mód nem lesz alkalmazva.
fp=  A FontPath rövidítése, itt adhatunk az indulás után kiegészítő betűfontokat.
led Ezzel tudjuk ki-be kapcsolni a billentyűzet LED kijelzőit. Talán értelmetlennek tűnik, de lehet, hogy valaki értelmes dolgora is tudja hasznosítani...
X szerver indítása
Az X szervert több úton el lehet indítani, amely út lehet lehet a parancssor, illetve lehet az INIT program. Az első esetben a startx parancsot kell beírni, amelynek természetesen sok megadható paramétere van. Ha csak a startx szöveget írtuk be, akkor az alapértelmezett színmélységgel és az első elérhető felbontással indul el. Megadhatunk paraméterekkel más színmélységet, ha szükségesnek látjuk. Két paramétersora van, amelyek közül az első a kliensre vonatkozik, a második pedig a szerverre. A két paramétersor egymástól -- jellel van elválasztva. Az egyik gyakran használt ilyen paraméter a -bpp, amely a színmélységet befolyásolja. Mivel ez a szerverre vonatkozik, ezért a startx -- -bpp 16 sort kell beírni, ha ezt szeretnénk. A másik kicsit ritkábban használt opció akkor kell, amikor egy X szervernél többet akarunk indítani egy gépen. Ekkor meg kell mondani a startx programnak, hogy már fut egy X szerver. Ezt a startx -- :1 paranccsal tudjuk megtenni, ahol a :1 jelenti a második X szervert. Lehetőség van az INIT programon keresztül indítani, amely esetén nem parancssorból kell majd bejelentkezni, hanem egy grafikus felületen kell a felhasználói nevet és a hozzá tartozó jelszót megadni. Ha sikeresen megadtuk, akkor nem indul újra az X szerver, hanem csak a bejelentkezéshez használatos program és az ablakkezelő program váltogatják egymást. Ez utóbbi sokkal kényelmesebb azon felhasználók számára, akik idejük teljes egészét grafikus módban töltik, illetve nem szeretik a szöveges mód bejelentkező képernyőjét. Az INIT programmal való indítás részben disztribúció függő, ezért nem mondhatok uniberzálisan használható megoldást, de a konfiguráló programok általában lehetővé teszik a grafikus és szöveges felületen történő bejelentkezés közötti váltást. Remélem, hogy sikeres volt a grafikus felület beállítása, a következő részben a hálózat beállítása és a világháló elérése lesz a téma.