A Linux telepítése sajnos (vagy szerencsére) megkíván a felhasználótól egy kevés hardver és szoftverismeretet. Az előző részben már szó volt a telepítés két útjáról. Az egyik út a kezdő felhasználókat segíti, a másik pedig inkább a Linuxot jól ismerő rendszergazdákat.

Ha a telepítés során az első módszert választjuk, akkor szinte semmit nem kell tudnunk a gépünkről, mert a telepítő megpróbálja felismerni a különféle hardverelemeket és lehetőségeihez mérten, azonnal használni is. Ezzel a telepítéssel kapunk egy olyan Linux rendszert, amelyet rögtön használatba is vehetünk, de messze nincs optimálisan beállítva. Ugyanis a Linux beállításához már ismernünk kell egy csomó olyan fogalmat és hardverelemet, amelyeknek talán még a neve sem lesz ismerős, hát még a működése... különösen igaz ez a hálózati kapcsolatok illetve a rendszermag beállítására. :)

A második út során a telepítő segít, de egyáltalán nem dönt helyettünk. A végleges telepítésig nagyon sok kérdésre kell pontosan és helyesen válaszolni. Kezdve a partíciók beállításával, át az alapvető hardverek és a hálózati alrendszer beállításán a csomagok egyenkénti kiválasztásáig. Ezek után elindul a telepítés, a csomagok felmásolása után pedig ismét egy halom dolgot kell beállítani.

A minimális hardver

A Linux egy IBM PC-re - a továbbiakban egyszerűen PC névvel fog szerepelni - írt UNIX másolatnak indult eredetileg, ennek megfelelően egy ilyen PC (vagy kompatibilis) gép szükséges a működéséhez. Az utóbbi időben viszont egy csomó más géptípusra is átírták a Linux rendszermagot és a GNU C fordítót; ez a kettő átírása után ugyanis csak le kell fordítani az összes programot és már működik is - ennyire azért nem egyszerű... :) - a Linux azokon a géptípusokon.
Mivel egy átlagos számítógép tulajdonos asztalfiókjában nem hemzsegnek az RS/6000-es vagy egyéb kiszolgáló számítógépek, így csak a egy PC minimális hardverelemeit ismertetem:

  • 32 bites, Intel kompatibilis processzor
    Ez azt jelenti, hogy legalább egy 80386-os processzor melegítse a levegőt a gépünkben. A processzor órajele ebből a szempontból nem fontos, viszont lényeges, hogy stabilan működjön, ne legyen túlságosan túlhúzva, mert ilyen esetben Linux szinte mindig hibás működéssel jutalmaz meg minket.
  • 4 MBájt memória
    4 MBájt a legkevesebb, amellyel el képes indulni. 2 MBájt memória már nagyon kevés, mivel a rendszermag kitömörített mérete általában több, mint 2 MBájt, így a rendszermag nem képes működni. Természetesen van olyan rendszermag is, amelyből szinte mindent kiszedtünk, így a mérete elég kicsi ahhoz, hogy elinduljon a Linux 2 MBájt memóriával is, de ekkor a megmaradó szabad memória olyan kevés lesz, hogy a programok működése intenzív lapozással (swap) fog járni, vagyis nagyon lassú lesz. Továbbá 2 MBájt memóriával hatékony grafikus felületről ne is álmodjunk, sőt akár 8 MBájt esetén is csak nyugodt lelkiállapotban próbáljuk.
    A telepítőprogramoknak lapozó-terület hiányában sokkal több memória kell, hiszen nem írhatnak a háttértárra. Minden műveletet a memóriában kell elvégezniük egészen a partícionálás végéig, amikor aktiválhatják a lapozó-területet. (Ekkor már kiszedhetjük a kölcsönkért memóriát... :)
    Elmondható, hogy a memória mérete 32 MBájt körül már nagyon jó működést eredményez, de azt is elmondható, hogy több memória jobb... :)
  • 120 MBájt háttértár
    Az előző részben említett három disztribúció minimális háttértárigényére azt lehet mondani, hogy általában 120 MBájt elegendő az alaprendszer működésére. Ekkor a Linux már képes elindulni és kezelni a számítógép hardvereit, de felhasználói szemmel érdemleges munkáról még nem beszélhetünk; ugyankkor egy célfeladat ellátására elegendő (sőt sok is ekkora tárterület).
    Egy közepesen használható Linux rendszer háttértár igénye 600 MBájt környékén mozog. Ekkor van egy (kezdő felhasználói szemmel nézve) fapados grafikus felületünk és néhány nehezen használható segéd- és felhasználói programunk. Ennek ellenére a Linux rendszert jól ismerők többnyire egy ilyen jellegű környezetet alakítanak ki magunknak, ügyesen egyensúlyozva a kis méret és a használhatóság határán.
    Ha ennél többre vágyunk, akkor szükségünk lesz 1.2 GBájt szabad háttértárra. Ez esetben lesz egy kiválóan használható Linux rendszerünk, tele olyan segéd- és felhasználói programmal, amelyeket öröm használni, továbbá egy csomó olyan dolgot tudunk majd csinálni, amelyről a következő részek szólnak majd.
    Ha véletlenül átestünk a ló másik oldalára, vagyis minden csomagot telepítendőnek jelölünk, nem törődve a telepítő függőségi figyelmeztetéseivel, akkor lesz egy 8-12 GBájt méretű Linux rendszerünk, amely két tucat ablakkezelőt és huszonkettő szövegszerkesztőt tartalmaz; valamint tele lesz másfél-kétezer olyan programmal, amelyekről azt sem tudjuk, hogy mire való, sőt a legtöbbet el sem indítjuk majd.
  • CD-ROM meghajtó
    A telepítés több médiumról történhet. A leggyakoribb médium a CD-ROM, illetve mostanában a disztribúciók méretének növekedése miatt a DVD-ROM. Ennek megfelelően szükség van egy CD-ROM meghajtóra, amelynek sebessége tulajdonképpen nem fontos, csak a telepítés idejét befolyásolja. Ha a CD-ROM IDE, akkor szinte semmi gond nincs, de ha régi saját kártyás vagy SCSI meghajtóval rendelkezünk, akkor kicsit bonyolultabb lesz a telepítés.
    Ha nem valamilyen oknál fogva nincs a gépünkben CD-ROM meghajtó, akkor sem kell kétségbe esni. A Linux ugyanis több úton telepíthető:
    1. CD-ROM
      Erről már beszéltünk
       
    2. NFS megosztáson keresztül
      Az NFS a Network File System rövidítése, amely magyarul hálózati fájlrendszert jelent. Ez a szabványos UNIX hálózati fájlrendszer, amellyel megoszthatjuk másokkal a saját fájlrendszerünk meghatározott részét. Ehhez viszont a telepítés előtt már be kell állítani a hálózati alrendszert, amely nem kezdőknek való tevékenység.
       
    3. FTP helyről
      Minden disztribúció megtalálható az Interneten, és elérhető FTP protokoll segítségével. Főleg a frissítések miatt érdemes megkeresni a megfelelő FTP helyeket. Az NFS telepítéshez hasonlóan be kell állítani a hálózatot.
       
    4. Egy megadott könyvtárból
      A telepítő CD-ROM tartalmát átmásolhatjuk egy másik könyvtárba és onnan is telepíthetünk. A szomszédból tíz percre kölcsönkért CD-ROM meghajtó esetén jól jön.
       
    5. Egy megadott partícióról
      Hasonlóan az előző módszerhez, csak egy partícióban tároljuk a telepítő médium teljes tartalmát (image fájl).
  • Floppy meghajtó
    Ez csak akkor szükséges, ha nem tudunk a CD-ROM meghajtóról rendszert indítani, mert akkor egy rendszerindító (pontosabban telepítő-indító) floppy-t kell kell készítenünk, amellyel el tudjuk kezdeni a telepítést.
    Szükség lesz kettő floppy lemezre, amelyek közül az egyik a telepítő-indító lemez, a másik pedig a biztonsági rendszerindító lemez. Ez utóbbi azért kell, mert ha véletlenül elrontunk valamit, és nem indul a Linux rendszerünk, akkor erről a lemezről tudjuk majd elindítani.
Természetesen szükséges a gép alapvető működéséhez egy videokártya és egy billentyűzet is. Valamint nem árt egy egér vagy valami hasonló mutatóeszköz sem; és a monitorról se feledkezzünk meg. Továbbá előnyös, ha olyan hardvereszközökkel rendelkezünk, amelyet a Linux rendszermag és az Xfree86 (ez a program kezeli a grafikus felületet) illetve az egyéb hardvert kezelő programok támogatnak, különben sajnos nem fog működni az adott hardver.

A szükséges hardver információk

A Linux rendszer optimális működéséhez szükség van a hardver által kínált lehetőségek maximális kihasználására. Ez a hardver pontos ismeretét jelenti, amelynek egy (egyre nagyobb) részét a telepítő elvégzi, de nekünk is szükséges megadni néhány információt. A Linux az összes létező hardvert nem ismerheti. Ezért létrehoztak egy hardver adatbázist, amelyben megtalálhatjuk legtöbb hardver státuszát, vagyis milyen szinten kezeli a Linux az adott hardvert. Főképp a multimédiás hardverelemek nincsenek megfelelően támogatva, illetve a speciálisan Windows alá létrehozott hardverek (WinModem, WinPrinter, WinAkármi).

Nos, nézzük akkor a hardverelemeket:

  • Alaplap
    Általában nem kell semmit tudni az alaplapról. Amit mégis érdemes az a használt chipset, amit a rendszermag fordításánál kell megemlíteni. Általában a kicsit hibás alaplapok szoftveresen javítható hibái miatt kell megadni, így a rendszermag kikerüli a hibát okozó utasítássorozatokat.
    Fontos még tudni, hogy az alaplap képes-e energiatakarékos működésre, amelyet szintén a rendszermag fordításánál adhatunk meg.
     
  • Processzor
  • A processzor típusa sem túlságosan érdekes a Linux működése szempontjából. Annyit kell tudni, hogy milyen osztályba tartozik:

    • 386
    • 486/Cx486
    • 586/K5/5x86/6x86
    • Pentium/K6/TSC
    • PPro/6x68MX
    Ezeket az információkat szintén a rendszermag fordításánál kell megadni (a fenti 5 közül kell választani), így a rendszermag a megfelelő processzorra lesz lefordítva és optimalizálva; valamint a különféle ismert processzorhibák kikerülhetőek lesznek.
    Érdemes még figyelni a csomagok telepítésénél, hogy a megfelelő processzorra fordított csomagot telepítsük, mivel előfordulhat, hogy Pentiumra fordított csomagot telepítünk egy 486-os gépre, ahol az nem fog működni.
  • Memória
    A memóriáról csak a méretét kell tudni, mégpedig a lapozó partíció méretének meghatározása miatt. Fontos megemlíteni, hogy a memória méreténél kétszer nagyobb lapozó partíciót nem érdemes készíteni, mivel úgysem fogjuk kihasználni. Ugyanis iszonyú lassú a programok futása, ha a fizikai memória csak a harmada a teljes virtuális memóriának.
    Ha a közeljövőben bővíteni szeretnénk a memóriát és elegendő háttértár is rendelkezésre áll, akkor nyugodtan adjunk meg nagyobb lapozó területet, semmi hátrányunk nem származik majd belőle, kivéve, hogy kihasználatlanul marad.
  • Tápegység
    Tudnunk kell, hogy AT vagy ATX tápegységgel rendelkezünk-e. Ez az információ a rendszermag fordítása során kell majd, amikor az energiatakarékos módot kell beállítani.
  • Háttértárak csatolófelülete
    A háttértárak valamilyen csatolófelülettel csatlakoznak a géphez. Kettő elterjedt megoldással találkozhatunk:
    • IDE
IDE felület esetén nincs semmi gond, mivel a felület annyira egyszerű és kezelhető, hogy a rendszermag kezelni tudja az összes IDE csatolókártyát, legyen az külön kártya vagy alaplapra integrált egység. Az IDE típus szerint osztható több részre:
      • PIO
      • DMA
      • UDMA
Érdemes tudni, hogy a HDD képes-e DMA vagy UDMA módban működni, mivel ezek bekapcsolásával jelentősen növekszik a rendszer sebessége.
    • SCSI
SCSI esetén a rendszermagnak meg kell mondani a csatoló áramkör pontos típusát, mivel az IDE csatoláshoz képest sokkal több paranccsal és lehetőséggel bír egy SCSI felület, amelynek több típusa is van:
      • SCSI (normál)
      • Fast SCSI / Fast Wide SCSI
      • Ultra SCSI / Ultra Wide SCSI
      • Ultra2 SCSI / Ultra2 Wide SCSI
Előfordulhat, hogy a gépünk tartalmaz egy adatbiztonságot növelő RAID kártyát is, amely létezik IDE és SCSI felületen is. A rendszermagnak viszont ismernie kell ezt a kártyát különben a gépünk nem tud működni, hiszen nem éri el a háttértárolókat. Léteznek olyan RAID megoldások is, amelyek teljesen hardveres úton dolgoznak, és erről az operációs rendszert nem tájékoztatják, hiszen a rendszermag felé egy IDE vagy SCSI eszköznek látszanak csak; persze ezek sokkal többe kerülnek, mint a félig szoftveres megoldások.
  • HDD (winchester)
    A csatolófelületeknél említettek itt is érvényesen, de a HDD-k esetén nem maga a hardver a lényeges, hanem a HDD geometriája. Az operációs rendszer szempontjából a geometria a legjelentősebb tulajdonsága a HDD-nek, ugyanis ez írja le a logikai felépítését, vagyis a sáv-fej-szektor számhármast tartalmazza. A BIOS korlátját is fontos megemlíteni, mivel 1024 sáv fölött nem tudja kezelni a HDD-t, így operációs rendszert sem képes indítani 1024 sáv fölött. De erre kitérek majd a telepítésnél, pontosabban a partícionálásnál.
  • CD-ROM vagy DVD-ROM meghajtó
    Tulajdonképpen csak a csatolófelület az érdekes, más egyéb paraméterrel nem kell törődni.
  • CD-R vagy CD-RW meghajtó
    A Linux szempontjából egy sima CD-ROM meghajtónak látszik majd, az íráshoz egy cdrecordnevű csomagot kell feltelepíteni, és ez fogja kezelni írást. Elegendő a pontos típust tudni.
  • DAT vagy egyéb szalagos tárak
    A pontos típus ismerete szükséges.
  • Egyéb háttértárolók
    Az elterjedtebb háttértárak (ZIP drive, A drive) kezelése megoldott, más ritkább típus esetén tudni kell a pontos típust.
  • Billentyűzet
    A közönséges mezei billentyűzetekkel nincs semmi gond, mindössze a gombok közelítő számát és a nyelvet kell tudni. Az USB eszközöket most kezdte a rendszermag támogatni, régebbi Linux lehet, hogy nem kezeli az USB billentyűzetet. Drótnélküli billentyűzetekkel is hasonló a helyzet, ezek nem biztos, hogy működni fognak, de minden elképzelhető.
  • Egér
    A soros és a PS/2-es egerek szinte mind támogatottak, az USB egerek és a sokgörgős csodák kicsit nehézkesen, de életre kelthetők. Egér esetén tudni kell az illesztő felületet (soros, PS/2, USB, IrDA), illetve a gyártó nevét és az egér típusát.
  • Videó illetve 3D és TV kártya
    Ezek az eszközök az egyik legkritikusabb hardverelemek a támogatottságot illetően. Sajnos a legtöbb gyártó nem veszi (még) komolyan a Linux támogatását, így a kártyák egy részéhez semmiféle támogatás nincs, így lehet, hogy csak VGA16 módban vagy VESA 2.0 BIOS szolgáltatáson keresztül tudjuk majd használni. Remélhetőleg idővel változni fog a helyzet, bár a most, hogy a Corel "kiszállt" a Linux piacról az a kis remény is elveszett, amely szerint a Corel szoftverek Linux-os verziói miatt a Corel kikényszerítette volna a videókártyák támogatását a gyártóktól.
    A videókártyák esetén igaz leginkább az, hogy a Linux-hoz veszünk egy támogatott kártyát... :(
    Amit tudni érdemes, az a kártya valódi típusszáma, nem pedig a cég marketingesei által adott semmitmondó név. Ez a típusszám határozza meg a kártyát ténylegesen. Ezen kívül a kártyán található memória méretét kell még tudni, majd felkeresni az Xfree86 (http://www.xfree86.org) honlapját és megnézni, hogy támogatja-e a kártyánkat.
    Ha nem támogatja, akkor áldozzunk fel egy fekete kakast teliholdkor az erdő közepén, és majd megpróbáljuk a VESA 2.0 BIOS segítségével kezelni a kártyát, néha bejön...
  • Monitor
    Az újabb monitorokkal nincs semmi gond, mert ha képesek DCC adatforgalomra, akkor meg tudják mondani magukról, hogy mire képesek. Egyéb esetben a legfontosabb két adat, amelyet elő kell keresnünk a leírásból, a vízszintes és a függőleges frissítési frekvencia. Ez a kettő érték határozza meg, hogy a monitor mire képes.
    Ha nincs meg a dokumentáció, akkor meg kell becsülni, hogy mit tud a monitorunk; ez a becslés majd empirikus módon történik. Túl alacsony értékek esetén nagyon vibrálni fog a megjelenített kép, ekkor óvatosannövelhetjük a megadott értékeket. Azért óvatosan, mert túl magas értékek esetén a régebbi monitorok kellő védelem nélkül halvány füstjelekkel és égett szaggal tudatják velünk a tűréshatárt.
    Ez ugye eléggé riasztónak hangzik, pedig van egy hatalmas előnye ennek a kézi finomhangolásnak. A monitorok gyárilag megadott adatai nem határértékek, hanem biztonságos működési határértékek. Ezeket túl lehet lépni néha 5-10%-kal is. Így egy kicsit többet tudunk kihozni a rendszerünkből. (Persze mindenki saját felelősségére állítsa be az ismeretlen monitorok frissítési frekvenciáit.)
  • Modem
    Ha lehet, kerüljük el a PCI belső modemeket, mert egyelőre nincsenek támogatva. Biztos működni fognak az ISA belső modemek és az összes külső modem. Ezekhez szinte semmi adatot nem kell megtudnunk, mivel egyszerűen csak működni szoktak.
    A PCI modemek egy része lehet, hogy működni fog, de ehhez fel kell keresni a LinModem project honlapját (http://www.linmodems.org), ahol találunk néhány modemtípust, amelyeket az ott leírt módszerrel működésre tudunk majd bírni.
  • ISDN eszköz
    Az ISDN eszközök egy része sem fog kielégítően működni a gyártó támogatásának hiányában. Ezeket az eszközöket is a rendszermag kezeli, így csak akkor fognak működni, ha a rendszermagban benne van a támogatása az adott kártyának. Fontos tudni a kártya pontos típusát és egyéb paramétereit.
  • Hálózati kártya
    A hálózati kártyák szinte teljesen támogatottak, de azért tudni kell a pontos típust is, mivel a rendszermag fordításakor meg kell adni a kártya típusát. Nem PnP ISA kártya esetén azt is tudni kell, hogy milyen IRQ, IO esetleg DMA címere van beállítva a kártya. PnP ISA vagy PCI eszköz esetén nincs ilyen gondunk.
    Általában azt lehet mondani, hogy Ethernet kártya esetén nagy esélyünk van arra, hogy kezelni fogja, legyen a kártya 10 vagy 100Mbites.
    Ha véletlenül ArcNet kártyákkal rendelkezünk, akkor sincs semmi gond, a Linux kezeli ezen kártyák többségét, ugyanakkor azt jelenti, hogy eléggé elavult hardvereszközök vannak a hálózatunkban.
    Token Ring esetén már lehetnek kétségeink, de itt sem kell aggódnunk feleslegesen. Aggódni ráérünk akkor is ha kiderül, hogy nem kezeli...
  • Hálózati adatok
    Ha van hálózati kártyánk, akkor valószínű, hogy van egy hálózatunk is; sőt valószínű, hogy a TCP/IP protokollt fogjuk majd használni, mivel a Linux ezt preferálja. Ez esetben össze kell gyűjteni néhány adatot. Az itt elmondottak akkor fontosak főképp, ha egy működő hálózatba kívánunk kapcsolódni. Egy különálló, vagy két összekötött gép esetén némelyik pont elhanyagolható.
    • A gépünk neve
Nevezzük el a gépünket. A névben angol kisbetűk, számok és _ vagy - jelek szerepelhetnek, de mindenképpen betűvel kell kezdődnie. Kerüljük más jelek használatát.
    • A tartomány (domain) neve
A teljes tartomány neve, amelyben a gépünk pillanatnyilag tartózkodik. A használható tartománynévről kérdezzük meg a rendszergazdát.
    • A gépünk IP címe
Minden gépnek van legalább egy IP címe, amely egyedi az egészInterneten. Négy számból áll, amelyek pontokkal vannak elválasztva egymástól. Jól gondoljuk IP címünket, mert a gépünk csatlakozni fog az Internetre.
Kérdezzük meg a helyi hálózat rendszergazdáját és tőle kérjünk IP címet. Vaktában beírt IP cím esetén jó esetben nem fogunk csatlakozni a hálózatra, rosszabb esetben pedig a rendszergazda lehúz minket örökre a hálóról, mert működésképtelenné tettük a helyi hálózatot.
Választhatunk privát IP címet is (RFC 1597), egy privát IP címmel ugyanis nem tudunk túl nagy kárt okozni; de ez ügyben is kérjük ki a rendszergazdánk vagy rendszeradminisztrátorunk véleményét. A privát IP tartományok:
A
10.0.0.0 - 10.255.255.255
255.0.0.0
B
172.16.0.0 - 172.16.255.255
255.255.0.0
C
192.168.0.0 - 192.168.255.255
255.255.255.0
    • A hálózat maszk (netmask)
A hálózat maszkja határozza meg a tartomány kiterjedését. A 255.255.255.0 például 254 IP címből álló tartományt jelent, hiszen a címtartomány első címe és az utolsó címe foglalt. A hálózat maszk segítségével határozhatjuk meg, hogy egy IP cím melyik hálózatba tartozik, egyszerűen logikai és kapcsolatba hozzuk az IP címek bitjeit a hálózati maszk bitjeivel és így megkapjuk a hálózatazonosító IP címet.
    • A hálózatazonosító IP cím
A fentiekben leírtak alapján a hálózatot azonosítja. A csomagok továbbításánál van nagy szerepe. Az IP cím tartomány legelső IP címe mindig a hálózatazonosító IP cím.
    • Az üzenetszóró (broadcast) IP cím
Erre a címre küldött csomagokat minden egyes gép magáénak tartja és elolvassa. Általában az IP címtartomány utolsó címe.
    • Az átjáró (gateway) IP címe
Egy másik tartományhoz is csatlakozó gépet nevezünk átjárónak, mert a két tartomány közötti adatcserét ez a gép bonyolítja le. Általában a tartomány legutolsó érvényes IP címe szokott lenni.
    • A használt névszerverek (DNS) IP címei
Szükség van legalább egy névszerver IP címére, hogy a beírt neveket gépünk fel tudja oldani IP címre. (Ami által a http://www.prog.hucímből IP cím lesz: 193.xxx.yyy.zzz)
 
  • Hangkártya
    A régebbi hangkártyák és az SB kártyák támogatottnak mondhatók, de más kártya esetén sem kell rögtön nyugtatóért nyúlni.
    Három módszer van a hangkártyák kezelésére, de ez nem jelenti azt, hogy kezelni is tudja valamelyik a kártyánkat. Mindenképpen tudnunk kell a kártya pontos típusát.
    Nem PnP ISA kártya esetén az IRQ, IO és DMA értékeket keressük meg. PnP ISA és PCI kártya esetén vagy szólni fog, vagy nem; a támogatottságtól függően.
  • Nyomtató
    Az összes PostScript nyomtató működik Linux alatt, sőt semmit nem kell beállítani ez esetben. Nem PS nyomtató esetén már gondok adódhatnak, ekkor kell egy program, amely a PS leíró nyelvet átfordítja a nyomtató saját nyelvére. Ez szép és jó, de nem minden nyomtatót támogat. A több éve kiadott nyomtatókkal nincs gond, de a mostanában gyártott olcsó nyomtatókkal komoly problémáink lesznek, lévén ezek nem hardveres nyomtatók. Fontos tudni a nyomtató pontos típusát, felbontását és a legnagyobb elfogadott papír méretét.
  • Lapolvasó
    A lapolvasó eszközök nagyon nincsenek támogatva. Van erre is egy project, amely a SANE nevet viseli (http://panda.mostang.com/sane/), honlapjukon van egy lista a támogatott eszközökről. A pontos típus és az illesztő felület ismerete nem árt.
  • Egyéb hardverek
Egyéb speciális vagy ritka hardverekre azt lehet mondani, hogy nem támogatottak...
 
A következő részben nekilátunk egy SuSE 6.4 és egy SuSE 7.1 Linux telepítéséhez. Írásom végére őszintén remélem, hogy a Kedves Olvasó egy kis kedvet kapott a Linux rendszer közelebbi megismerésére és velünk tart a Linux izgalmas világában folytatott további kalandozások alkalmával is. Ha bármi kétség merült fel írásom nyomán, a megadott email címen várom a kérdéseket, melyekre legjobb tudásom szerint próbálok majd válaszolni.