Az ARM a napokban jelentette be, hogy jelentős mérföldkőhöz érkezett Morello programja, aminek keretében az egyik leggyakoribb, a memóriakezeléssel összefüggő programozási hibát reméli szinte teljesen eliminálni. A cég ugyanis eljuttatta legnagyobb partnereihez azon chipjének prototípusát, ami már hardveres szinten képes a pointer-hibáktól az alkalmazásokat, illetve adatokat megvédeni.

Az ARM megoldásának alapját az képezi, hogy a hagyományosan csak egy-egy memóriacímet kijelölő pointereket olyan hivatkozásokká alakítja át, amikkel kapcsolatban pontosan meg lehet határozni, hogy azokat milyen célokra lehet felhasználni, illetve azok milyen memóriatartományon belüli értékeket vehetnek fel. Ezeket a szabályokat aztán a processzor hardveresen kényszeríti ki és tartatja be, lehetetlenné téve a rajta futó szoftver számára azok áthágását.

Az ARM Morello chipjének prototípusaAz ARM Morello chipjének prototípusa

Ennek révén gyakorlatilag lehetetlenné válik az adott pointerek az eredetitől eltérő célra történő felhasználása véletlenül vagy szándékosan, ahogy a túl- (vagy alul-)címzés is az előre kijelölt tartományon kívülre. A megoldás az ARM szerint nem csak a pointerhibák ellen tud védeni, de egyszersmind lehetőséget ad arra is, hogy a programokon belül különálló rekeszek kerüljenek kialakításra, amik önmagukban is biztonságosabb szoftverarchitektúrát eredményeznek.

A rosszindulatú támadók ugyanis hiába is képesek esetleg mégis valamilyen nem várt módosítás előidézésére a szóban forgó rekeszeken belül, abból nem tudnak ennek révén kitörni és a program - vagy akár az operációs rendszer - más részeit manipulálni.

Az ARM azt mondja, hogy a Morello technológia egyelőre még tesztelés alatt áll, és nem tudja megmondani, hogy az mikor kerülhet majd bele a piacon is elérhető chipjeibe.