A Microsoft kedden jelentette be, hogy hamarosan elérhetővé teszi egy olyan eszköz forráskódját, ami segíthet a fejlesztőknek a szoftverekben hagyományos tesztelési módszerekkel egyébként csak nehezen feltárható, ugyanakkor jellemzően igen veszélyes bugok megtalálásában. A OneFuzz, mint neve is mutatja, az ún. fuzzing típusú hibakeresők közé tartozik, ami a kódok véletlenszerű adatokkal történő bombázása révén próbál meg működési rendellenességeket előidézni azokban.

A most megnyitásra kerülő keretrendszer ugyanakkor nem csak a hibák kiváltására képes, hanem az említett típusú teszteléshez kapcsolódó egyéb menedzsment és naplózási feladatok ellátására is. Így amellett, hogy fuzzing munkafolyamatokat lehet definiálni benne, képes a hibák konzisztens reprodukálhatóságának megállapítására, a hiba bekövetkezése esetén pedig a fejlesztő értesítésére, illetve az élő hibakeresést lehetővé tevő debugger távoli behívására is.

Ráadásul mindezt nem csak egy gépen, hanem (akár virtuális) gépek ezrein is képes végrehajtani úgy, hogy automatikusan koordinálja ezek munkáját; a gépek pedig a Microsoft felhőszolgáltatásán, az Azure-ben is futhatnak, szükségtelenné téve saját infrastruktúra fenntartását erre a célra. A Windows mellett Linux platformon is működni képes szoftvert a Microsoft maga is használja pl. a Windows-ben vagy az Edge-ben megbújó - elsősorban biztonsági jellegű - hibák felderítésére.

A OneFuzz kódját a Microsoft a hét végén fogja megnyitni, amit ezek után itt lehet majd megtalálni.