Az Nvidia a héten honlapján közzétette az első fejezetét egy olyan, kifejezetten fejlesztők részére készülő könyvének, amit vélhetően nagy örömmel fogadnak majd a számítógépes grafika szerelmesei. A Ray Tracing Gems ugyanis a sugárkövetéses leképezés témakörében gyűjt össze egy rakás olyan anyagot, aminek révén az illetők megismerkedhetnek a modern raytracing technikákkal.

Az összesen 6 fejezetből álló könyvet az Nvidia elmondása szerint nem bevezető oktatóanyagnak szánja a témába, hanem inkább gyűjteménynek, ami kifejezetten olyan témákat és részleteket tárgyal, amikre a szóban forgó oktatókönyvek általában már nem térnek ki, de amik rendkívül fontosak a modern és szép sugárkövetés megvalósításához.

Ezen kívül a könyv kifejezetten gyakorlati szempontból közelíti meg a témát, ami nem csak annak tárgyalásmódjára terjed ki, de azt is, hogy számos gyakorlati feladatot, illetve példakódot is tartalmaz.

A könyv fejezeteit az Nvidia a hónap során folyamatosan fogja közzétenni, márciustól kezdődően pedig nyomtatott kiadásban is meg lehet majd azt vásárolni. Ugyanakkor a kiadvány elektronikus formában ingyenes is hozzáférhető marad bárki számára - letöltéséhez, illetve megtekintéséhez pedig csak egy Nvidia fejlesztői fiók létrehozása szükséges.