A Google a héten egy olyan posztot tett közzé Android fejlesztői blogjában, amiben ismét felhívja az alkalmazáskészítők figyelmét egy közelgő, rendkívül fontos határidőre. Idén ősztől ugyanis már csak azon app-ok tudnak majd megjelenni a mobilos rendszer alkalmazásboltjában, amiknek 64-bites változata is van, illetve ha utóbbit is feltöltik bele fejlesztőik.

A keresőóriás még 2017 végén jelentette be, hogy 2019 augusztusától kötelezővé teszi az alkalmazások úgymond natív 64-bites változatának elkészítését is Play Áruházában. A szóban forgó határidőt követően az új app-ok, illetve a régebbiek frissítései is csak akkor kerülhetnek be a Play Store-ba, ha megfelelnek ennek a feltételnek.

Az Android 64-bitre váltásának ütemterveAz Android 64-bitre váltásának ütemterve

A régebben feltöltött app-ok ugyan ezt követően is elérhetők lesznek akkor is, ha csak 32-bites változatuk létezik - de csak maximum két további évig. 2021 augusztus elsejétől kezdődően ugyanis azok az alkalmazások, amiknek addigra se készült 64-bites változatuk is, törlésre kerülnek a Play Store kínálatában, és a továbbiakban nem lesznek letölthetők az androidos mobilokra és táblagépekre.

A szabályok alól az egyetlen kivételt azok az app-ok képezik majd, amik kizárólag Wear OS-re vagy Android TV-re készültek. Ezeken a platformokon ugyanis jelenleg nem támogatott a 64-bites működés - így értelemszerűen nem lesz kötelező ilyen változat elkészítése sem.

Szintén nem lesz kötelező 64-bitesi azokat az alkalmazások sem, amiket nem lehet majd Android 9-en futtatni, hanem csak a mobilos rendszer régebbi verzióit célozzák manifesztjükben.