A hét elején jelentős évfordulóhoz érkezett el az egyik legnépszerűbb dinamikus programozási nyelv. A Perl első kiadását ugyanis kereken 30 évvel ezelőtt, 1987 december 18-án adták ki.

A nyelvet Larry Wall, a System Development Corporation (későbbi Unisys) egyik programozója találta ki, mert szerinte a korábbi programozási nyelvekben nehéz volt megfogalmazni a kódokat. A Perl megalkotásakor Wall a kód olvashatóságát tartotta elsődleges szempontnak, aminek oka az volt, hogy eredetileg nyelvész szakon tanult a Kaliforniai egyetemen.

Larry Wall, a Perl programozási nyelv megalkotójaLarry Wall, a Perl programozási nyelv megalkotója

Alkotását Wall először "Pearl"-nek nevezte el, de nem sokkal később tudatták vele, hogy egy ilyen nevű nyelv már létezik. A fejlesztő ezek után döntött úgy, hogy saját nyelvét inkább "Perl" néven publikálja, aminek kiejtése gyakorlatilag egyezik az eredetivel, és hordozza magában az azzal kapcsolatos pozitív képzettársításokat, mégsem adhat majd okot márkavédelmi és szerzői jogi vitákra a már létező másik nyelvvel.

Munkájának első eredményét, azaz a Perl első nyilvánosan elérhető változatát Wall 1987 decemberének közepén tette közzé a "comp.sources.misc" Usenet csoportban. Ugyanakkor egy évvel később már a Perl 2 is megjelent, a rá következő évben pedig már a 3-as verzió jött - mind jelentős fejlesztésekkel.

Maga a nyelv leírását eredetileg csak egy rendkívül hosszú Unix man oldal tartalmazta, 1991-ben azonban Wall néhány társával kiadt a "Programing Perl" könyvet, ami innentől kezdve az akkor egyébként éppen 4. verziójában lépő nyelv de facto dokumentációjává vált. A Perl 5 három évvel később jelent meg, és az objektumok és referenciák, valamint a modulok bevezetésével végre modern nyelvvé vált.

A Perl 6-os verziójának fejlesztését először 2000-ben jelentették be, számos újdonságot ígérve a nyelvbe. Ezeket ugyanakkor a jelek szerint a nyelv használóinak többsége nem tartotta fontosnak, és a fejlesztés is akadozva haladt, ami miatt gyakorlatilag kettészakadt a nyelv bázisa. Legtöbben máig a Perl 5 frissített - jelenleg 5.26-nál tartó - verzióit használják, miközben azonban két alternatív értelmező a Perl 6 szerkezeteit is ismeri - így a két verzió fejlesztése párhuzamosan halad.

A nyelv népszerűsége 2005-ben érte el csúcsát, az azóta eltelt több mint egy évtizedben azonban erősen lecsökkent, elsősorban már csak "legacy" rendszerekben és néhány szűk alkalmazási területen használják.