A Microsoft héten elérhetővé tette az előnézetét egy olyan új szolgáltatásának, amiről a cég azt mondja, hogy fejlesztői dokumentációinak új otthonát fogja képezni. A doc.microsoft.com az eddig az MSDN és a TechNet részeként elérhető anyagok új, modern alapokra helyezett és nem mellesleg teljesen nyílt otthonát fogja képezni.

Az új oldal ugyanis nem csak egyirányú publikálását teszi majd lehetővé a fejlesztőknek és szakembereknek szóló dokumentációknak, hanem amolyan wiki-vé alakítja azokat. Ennek köszönhetően a jövőben bárki beküldhet majd javításokat vagy kiegészítéseket az ott megjelenő anyagokhoz, amiket a cég munkatársai integrálhatnak majd az oldalba.

Bár kiegészítések beküldésére eddig is volt lehetőség a cég dokumentációs oldalain, azok a címszó szövege alatt csak megjegyzésként jelentek meg. Mostantól azonban a törzsszöveg módosítására és javítására is lehetőség lesz, ami jóval használhatóbbá fogja tenni a végeredményt, mint amilyen eddig volt.

Ezen kívül az új dokumentációs honlap teljesen reszponzív, mobilról és jól olvasható szerkezetet kapott, a weblapok címei pedig immár megjegyezhetetlen számok helyett ún. barátságos URL-ekre épülnek. Ezen kívül gyorsabban is töltődnek be a jelenlegi MSDN és TechNet oldalaknál, a kiszolgálásukat végző infrastruktúra pedig már jól skálázható, felhő-képes formában került megírásra.

Az új docs.microsoft.com oldal egyelőre csak tesztüzemben működik, és csak az Enterprise Mobility termékek dokumentációja található meg rajta. A Microsoft egyelőre nem közölte, hogy az MSDN és a TechNet tartalmakat milyen formában és ütemterv keretében tervezi migrálni az új szolgáltatásba.