A Google kb. egy héttel a rendszer idei I/O konferenciáján történő leleplezését követően a Google a napokban elérhetővé tette új Android L rendszere forráskódjának jelentős részét. A most kiadott kódok révén a fejlesztők mélyebb betekintést nyerhetnek a KitKat-et követő Android verziój újdonságaiba, bár saját ROM-ot abból egyelőre sajnos nem tudnak fordítani.

Ennek oka az, hogy a forrásból hiányoznak még egyes, a kernellel összefüggő részek. Így a most kiadott előzetes változat elsősorban csak az új API-k felfedezésére adhat módot a téma iránt érdeklődő fejlesztők számára.

Az új Android L legfontosabb újdonságai egyébként a korábbi Dalvik VM lecserélése az új Android Run-Time (ART) környezetre, valamint a Material Design stílusú felhasználói felület bevezetése. Ezen kívül a rendszer energiagazdálkodásán is sokat fejlesztett a Google, ami a tesztek szerint akár 20-30%-kal is képes lehet az új verziót futtató eszközök üzemidejét a korábbiakhoz képest megnyújtani.