A W3C a napokban egy új közleményt publikált weboldalán, amelyben a szervezet a HTML szabványcsoportot érintő fejlesztési ütemterv frissített részleteit közölte. Ebből többek között kiderült, hogy a konzorcium még az idei év vége előtt végleges formában ki akarja adni a HTML 5.0 specifikációt, illetve, hogy ugyanezt két éven belül a frissített, 5.1-es verzióval is meg kívánja tenni.

A W3C egyben bejelentette, hogy számos korábban tervezett fejlesztést végül ki fog hagyni a HTML 5.0-ból - így azok értelemszerűen már csak az 5.1-es verzióban jelenhetnek majd meg. Ezek között szerepel többek között számos specializált <INPUT> elem (amik pl. színek kiválasztására, valamint időpont, hónap vagy éven belüli hét megadására, illetve kiválasztására használhatóak), de erre a sorsra jut majd a modális ablakok definiálására alkalmas <dialog>, a kifejthető panelek felépítéséhez kitalált <summary> és <details>, valamint az eredmények közlésére használható <output> tag is.

A színkiválasztásra használható INPUT mező is csak a HTML 5.1-ben válik majd úgymond szabványossá A színkiválasztásra használható INPUT mező is csak a HTML 5.1-ben válik majd úgymond szabványossá

Azt, hogy az egyedi protokoll- és tartalomkezelők definiálását lehetővé tevő funkciók átkerülnek a HTML 5.1-be már korábban eldőlt, de az oldalak automatikus kivonatolásának lehetősége, valamint a tartalmát a befogadó dokumentumba illesztő ún. seamless <iframe> elemek is csak a 2016-ban véglegesíteni tervezett, frissített HTML specifikációban válhatnak majd legkorábban rögzítésre formálisan.

A HTML 5.0-hoz még jövő hónap végéig lehet bugokat és egyéb javításokat bejelenteni, a végleges, "Recommendation" fázisba léptetésre pedig az ősszel lehet majd számítani.