A Java fő tervezője, Mark Reinhold a napokban San Francisco-ban megrendezésre kerülő JavaOne konferencia első napján tartott előadásában betekintést nyújtott hallgatóságának a népszerű fejlesztői- és futtatóplatform következő kiadásaival kapcsolatos tervekbe. Ezek szerint a Java soron következő 8-as, és azt követő 9-es kiadása is jelentős fejlesztésekkel érkezik majd elődeikhez képest.

A Java 8 esetében a legfontosabb újdonságok a már korábban beharangozott erősebb többprocesszoros támogatás lesz, a már korábban beharangozott lambda-kifejezések támogatásának megjelenésével egyetemben. Ez utóbbi egyébként a nyáron megjelent Java 7-ben bemutatkozott dinamikus nyelvi támogatásra fog épülni. Szintén a 8-as verzió újdonsága lesz a típusannotációk, valamint egy új idő/dátum API megjelenése is.

Ugyanakkor a rákövetkező, 9-es Java is számos új fejlesztést tartalmaz majd, amelyek közül a legfontosabb talán az öntuningoló virtuális gép (JVM) lesz. Utóbbinak köszönhetően a Java környezet optimálisabban - jobban a neki éppen otthont adó hardveres és szoftveres környezethez igazítva - tudja majd futtatni a programokat. A további tervezett fejlesztések között szerepel majd a "big data" típusok és műveletek, a "tail call" és a "continuation" szerkezetek támogatása, valamint a felhő-alapú erőforráskezelés is.

A Java 8 legkorábban jövőre, míg a Java 9 vélhetőleg csak 2013-ban válik majd elérhetővé végleges kiadásban.