Európai idő szerint péntek hajnalban futótűzként kezdett terjedni a neten a hír, ami szerint a Microsoft hamarosan megnyitja és közzéteszi a Visual Studio 6 forráskódját CodePlex nevű kódmegosztó oldalán. A hír alapja egy rövidke tweet volt, amely pontosan ezt állította - de amely sajnos utólag teljesen alaptalannak és hamisnak bizonyult.

A hírt maga Doug Steven, a Microsoft fejlesztői részlegének igazgatója cáfolta, aki szerint az egész csak teljesen kamu csirip volt az eredeti tweetelő részéről, aminek ők semmi alapját nem adták, hiszen sem a VB6 forrásának megnyitását, sem semmi hasonlót nem jelentettek be, és ilyent nem is terveznek.

A hamis hírt eredetileg ki-tweetelő - egyébként a Microsoft fórumokon elég aktív - szakember később azzal védekezett, hogy mindössze csak egy "kísérlet" része volt tweetje, valamint, hogy ezzel szerette volna felhívni a figyelmet "a Microsoft be nem váltott ígéreteire", valamint arra, hogy a redmondi cég "milyen rosszul bánik a fejlesztőkkel".

Ugyanakkor mivel a be nem váltott ígéretek mibenlétét firtató kérdésekre már nem válaszolt, és egyáltalán a témával kapcsolatos kommunikációja is elég koncepciótlannak tűnt, ezért valószínűbb, hogy a dolog hátterében inkább az állhat, hogy egyszerűen félreérthetett valamit, vagy őt magát is átverte valaki a hírrel kapcsolatban - és az utólagos magyarázkodással csak menteni próbálta mundérja becsületét; kevés sikerrel.

A Visual Basic egyébként nem az első redmondi fejlesztőrendszer, amely forráskódjának megnyitásával kapcsolatban hamis hírek látnak napvilágot. Néhány évvel ezelőtt a Microsoft által az eredeti Visual Basic-hez hasonlóan kvázi "megszüntetett" Visual FoxPro termékvonallal kapcsolatban is felröppent egy hasonló hír, amelyet azonban szintén rövid időn belül cáfolt a cég.